nb1.hu

Dzsudzsák: „Magyarország után az Emírségek a kedvenc országom”

Budapest – Dárdai Pál is megkereste, de a Hertha nem tudta megvásárolni.

Vasárnap bombaként robbant a hír, miszerint Dzsudzsák Balázs és a klubja, a Bursaspor mindenben megegyezett az al-Wahdával, így a magyar válogatott csapatkapitánya az arab csapatnál folytatja a pályafutását.

 

A magyar válogatott csapatkapitánya hétfőn délután nyilatkozott a Nemzeti Sportnak mielőtt felszállt az Abu-Dzabiba induló járatra, hogy a keddi orvosi vizsgálatot követően két évre elkötelezze magát az al-Vahdához.

 

„Kevesen tudják, hogy Magyarország után az Emírségek a kedvenc országom, tetszik az a világ. Ráadásul most már fizetnek is azért, hogy ott legyek. Na de nem szeretném elviccelni: ma már tudok örülni annak, hogy az al-Vahdában folytatom. Nem volt egyszerű lezárni pályafutásom törökországi szakaszát, de a lényeg, hogy sikerült.

 

Dzsudzsák Balázs megerősítette, hogy az al-Vahda már az Eb előtt megkereste.

 

„Az al-Vahda már az Európa-bajnokság előtt bejelentkezett értem, vezetőedzője, a mexikói Javier Aguirre mindenáron a csapatában akart látni. Az ajánlat mesés volt, de elsőre visszautasítottam. Abban bíztam, hogy egy sikeres Eb-szereplést követően valamelyik nívós bajnokságba igazolhatok, a célom a Bundesliga volt. Úgy vélem, Franciaországban nem vallottam szégyent, biztos voltam benne, hogy megnő az érdeklődés irántam, csakhogy két hétig hiába vártam arra, hogy megcsörrenjen a telefonom. Nem tagadom, ez rosszul érintett. Az Európa-bajnokságon mást nem hallottunk, mint hogy ilyen jók a magyar játékosok, meg olyan jók, miután hazatértünk, jóformán minden rólunk szólt, nem csoda, hogy azt hittem, nem győzünk majd válogatni az ajánlatok között. Aztán semmi. Szinte senkit nem kerestek, szinte senkit.”

 

 

Elmondta miért nem jött össze a Bundesliga szerződés.

 

„Azok után, hogy az Eb-n letettünk valamit az asztalra, fogalmam sincs, miért nem kellünk külföldön. Lehet, hogy ez a játékosok hibája, lehet, hogy a menedzsmenté, lehet, hogy a magyar futballé. Nem tudom. Bő egy hete mégis felcsillant a fény az alagút végén, Németországból kértek felhatalmazást arra, hogy szombattól szerdáig tárgyaljanak Bundesliga- klubokkal. Addigra már eldőlt, hogy a Herthába nem mehetek. Az Európa-bajnokság után rövidre zártuk ezt a témát Dárdai Pállal, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a berliniek nem tudják kifizetni a vételáramat. A fizetésemről szó sem esett, Palival vagyok olyan viszonyban, hogy azzal nem lett volna gond. A Schalke és a Leverkusen ugyanakkor képbe került, mindkét lehetőség élesnek tűnt. Már el is játszottam a gondolattal, milyen lesz a Bajnokok Ligájában pályára lépni, mígnem szerda este felhívtak azzal, hogy sajnálják, de nem sikerült megoldást találniuk. Hogy miért nem, arról már nem tájékoztattak.”

 

A fizetéséről, ami miatt sokan rendszeresen kritizálják.

 

„Az nem lep meg, hogy az anyagiak szóba kerülnek velem kapcsolatban, ehhez már hozzászoktam. Tudom, megosztja a közvéleményt, hogy Abu-Dzabiba szerződöm, de talán az eddig elmondottakból is kiviláglik, hogy nem volt más választásom. Illetve volt: maradhattam volna még három évig a Bursaspornál, csakhogy ezt egyik fél sem erőltette. Hangsúlyozom, nem arról szól ez a történet, hogy volt hat, szakmai szempontból remek ajánlatom, ám én a hetediket, az anyagilag leginkább vonzót fogadtam el, hanem arról, hogy egy konkrét megkeresés volt. Aki kicsit is átlátja a helyzetet, megérti, miért döntöttem így. Lehet engem szidni, de amíg lehetett, kivártam, nem az lebegett a szemem előtt, hol kereshetek a legtöbbet. Azt persze nem cáfolom, hogy szépen megfizetnek majd, de cserében elvárják, hogy húzóember legyek. Nem napozni megyek, az együttes, sőt, a bajnokság egyik legjobbja akarok lenni. Minden edzésen, minden meccsen a csapat élére kell állnom! Már csak a válogatott miatt is.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC