nb1.hu

Dzsudzsák dühös volt, az edzője játékosokat tagadott meg 

A felcsútiak tudják, mi kell a javuláshoz.

Még a Vasas elleni 1-1-es döntetlen után történt, hogy az NB I.HU a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt kérdezte Joao Janeirótól, a DVSC vezetőedzőjétől, hogy mennyi időbe kerül, ameddig a rengeteg új játékos fizikailag egy szintre kerül a többiekkel és elhódítják a taktikai elképzeléseket is. Nyilván nem véletlenül kérdeztünk erre rá…

Janeiro akkor azt mondta, hogy ez nem könnyű feladat, pláne, hogy nem egyszerre érkeznek a csapatához az új fiúk, akikkel kapcsolatban a Puskás Akadémia elleni, szombat esti 1-1 után is érdekes megjegyzése volt, ami eléggé sokatmondó:

 

„Csak két játékosért, Megyeriért és Horváthért vagyok felelős, akiket hoztunk, a többiekért nem, nem is szeretnék róluk nyilatkozni. Decemberben lesz majd egy újabb átigazolási időszak, de most az addig tartó periódus a fontos.”

 

Janeiro arról is értekezett az M4 Sportnak a lefújás után, hogy „a második félidőben nem az elvárt teljesítményt nyújtotta a csapat, amely a fáradtság jeleit mutatta, ráadásul a cserék sem segítettek. Úgy vélte, az első félidőben többször is lezárhatták volna a meccset, de a másodikban többször is túl könnyelműek voltak. Összességében igazságosnak értékelte a döntetlent, mert a felcsútiak a második félidőben nagyon jól játszottak.”

A Loki gólját szerző Dzsudzsák Balázs dühösen nyilatkozott, ő is a rossz helyzetkihasználást hangsúlyozta. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezeket a dolgokat megengedhessük magunknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az első félidőben érezte a tüzet a csapaton, amely azonban a második játékrészben csak az előny megtartására próbált fókuszálni.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia trénere és a csereként beállt Jozef Urblík egyaránt úgy vélte, ha korábban sikerül egyenlíteni, sikerülhetett volna a győzelmet is megszerezni. Abban is egyetértett az edző és játékosa, hogy a csapatnak hatékonyabb helyzetkihasználásra van szüksége.

A DVSC még nem nyert, 4 döntetlen mellett egy veresége van, míg a felcsútiak már legalább egyszer győztek, de három iksz és egy zakó is a mérlegük.

Azaz, nyugodtan kijelenthető, hogy eddig mindkét csapat elmarad attól a teljesítménytől, amit a klubvezetők megfogalmaztak a bajnokság rajtja előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC