nb1.hu

Dzsudzsák Balázs Shane Tusup irányításával készül – REAKCIÓK

Egyből új mozdulatokat sajátított el.

A POLYMORPH INDUSTRIES AZ ALÁBBI KÖZLEMÉNYT KÜLDTE AZ NB1.HU-NAK:

,,Dzsudzsák Balázs is Shane Tusupot választotta

Shane Tusup irányításával folytatja felkészülését Dzsudzsák Balázs. A háromszoros magyar bajnok, 2010-ben Az év magyar labdarúgója címet elnyerő játékos és a háromszoros olimpiai-bajnok edző együttműködése a fizikális felkészülésre összpontosul. A közös munka már kezdetét is vette, az első edzést mindketten nagyszerű benyomással zárták.

Az köztudott, hogy a 108 válogatottsággal az ide vonatkozó örökranglistán Király Gáborral holtversenyben az első helyen álló Dzsudzsák Balázs jelenleg szabadon igazolható. A közönségkedvenc labdarúgó ugyanakkor folyamatosan edzésben van – egy ideje az MTK-nál készül – ám ennek ellenére úgy érezte, hogy a plusz edzőtermi munka még inkább elősegítheti azt, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legjobb formába hozza magát. A 33 éves Dzsudzsák eltökéltségét jól mutatja, hogy a köztudottan kemény edző hírében álló Shane Tusupot hívta segítségül.

„Korábban többször eljátszottam a gondolattal, hogy felhívjam Shane-t, de valahogy ez mindig elmaradt. Aztán egy hete végül megtörtént a nagy találkozás. Elbeszélgettünk, szóba került mindkettőnk pályafutása, én elmondtam, hogy még mindig komoly célok lebegnek előttem, ő pedig biztosított arról, hogy tudna nekem segíteni. A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében. Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka.”

Shane Tusup nem tagadja, hogy régóta figyelemmel kísérte Dzsudzsák Balázs karrierjét, mindig is tisztában volt azzal, hogy az ország egyik legkiemelkedőbb labdarúgója. 

„Nagyon tisztelem Balázst, nagyszerű sikereket ért el pályafutása során klubszinten és a válogatottal is. Az, hogy valaki 108 alkalommal húzhatja magára a címeres mezt, önmagáért beszél. Többször bizonyította, hogy a magyar válogatottért bármire képes és bízom abban, hogy a közös munka gyümölcseként még számos nagy sikert érhet el mind klubszinten, mind a nemzeti csapat kapitányaként.”

Az első edzésen már túl is van a Tusup-Dzsudzsák páros, amire a szakemberrel együttműködő budapesti John Reed Fitness-ben került sor.

„Az első foglalkozás nem is alakulhatott volna jobban, Balázs bizonyította, hogy világklasszis sportoló, de nem is vártam mást tőle. Profi hozzáállással végezte a feladatokat, az új mozdulatokat is sikerült hamar elsajátítania, nem kíméltem, de állta a sarat. Úgy gondolom, hogy a tehetségével és élsportolói mentalitásával, valamint a hozzáértő munkával jó esély van arra, hogy hamarosan az eddigi legjobb Dzsudzsák Balázst lássuk viszont a pályán.” 

Shane Tusup a közelmúltban többször is kijelentette, hogy nem kifejezetten edzőnek tartja magát, hanem egy magasabb fokozatra, egy magasabb teljesítményre sarkalló szakembernek. Csapatban gondolkodik minden egyes pillanatban és ezért a sportolót is csapattagként kezeli. A Tusup-csapat tehát új taggal bővült, Szilágyi Liliána, Bogdán Ádám és Szoboszlai Dominik után immáron Dzsudzsák Balázs is a fedélzeten!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC