nb1.hu

DVTK-Újpest: újabb katarzisban bíznak a miskolciak – előzetes

Néhány hónapja sorsdöntő meccset játszott a két csapat.

A Diósgyőr legutóbb május közepén játszott bajnokit az Újpesttel. Az a mérkőzés nagyon fontos volt miskolci szempontból, hiszen Fernando Fernández csapata a kiesés ellen ádáz harcot vívott. Mivel a miskolciak 3-0-ra felülmúlták a lila-fehéreket, eldőlt, hogy a 2019/2020-as szezonban is a legmagasabb osztályban szerepelhet a DVTK. Egyébként az MTK vereségének hála a diósgyőriek egy fiaskóval is elkerülték volna a kiesést, de így élték át a valódi katarzist. Azon a tavaszi rangadón egyébként pazar hangulat volt a miskolci arénában, a vezetőség szurkolóbarát döntéseinek hála több mint 12 ezer ember figyelte az eseményeket a helyszínen.

A bajnoki rajt egyébként a DVTK-nak sikerült jobban, hiszen a gárda 2-1-re legyőzte a Honvédot. Már ezen a mérkőzésen is magyar viszonylatban sokan látogattak ki, de valószínűleg az Újpest ellen még emelkedettebb lesz az atmoszféra. 

Márkvárt Dávidnak a kispestiekkel megvívott bajnoki nem csupán a győzelem miatt marad emlékezetes. A futballista az előző játéknapon 150. alkalommal lépett pályára a legmagasabb osztályban. Márkvárt szerint szombaton is szükségük lesz a szurkolók támogatására. 

 

 

"Sem az utolsó fordulóban aratott győzelemből, sem az edzőmeccs eredményéből nem lehet kiindulni, biztosan nehéz mérkőzés vár ránk. Maximálisan felkészültünk, szeretnénk két győzelemmel indítani a bajnokságot, ha már úgy alakult, hogy mindkétszer hazai pályán játszunk, és számíthatunk a szurkolóink támogatására" – fogalmazott Márkvárt.

Az újpestiek nem tudtak pontot szerezni a Puskás Akadémia ellen. A szurkolók nem igazán voltak megelégedve az együttes játékával, és nemtetszésüknek többször hangot is adtak. Többek között Nebojsa Vignjevics távozását is követelték a szimpatizánsok. A gyenge rajtot követően tehát minden bizonnyal javítani akarnak Zsótérék, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak a DVTK otthonában.

Nebojsa Vignjevics szerint eseménydús mérkőzést láthatnak majd a drukkerek. 

"A hazaiaknak nagyon sok futballistája van, akik szeretnek játszani, Márkvárt vagy Tajti például. Arra számítok, hogy sok helyzet lesz mindkét kapu előtt, talán amiatt is, mert az elmúlt barátságos meccsen könnyen nyertünk, emiatt is nagyon motiváltak és élesek lesznek a vendéglátóink, akárcsak mi. Kellenek nekünk a pontok, nekik is, ők jobban kezdték a bajnokságot, nyíltsisakos mérkőzés lesz, amelyet remélhetőleg majd megnyerünk" – mondta az Újpest vezetőedzője. 

19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC