nb1.hu

DVTK-Újpest: kemény bejelentés az Újpesttől

Az egészség az első!

ÍME, AZ ÚJPEST HIVATALOS BEJELENTÉSE:

"Nem állunk ki pénteken!
Az egészség fontosabb!

Mint az bizonyára előttetek is ismert, a koronavírus-járvány már az elmúlt fordulóra is eléggé megtizedelte az Újpest FC keretét, de akkor még igyekeztünk eleget tenni kötelezettségeinknek az MTK Budapest elleni mérkőzésen, habár már akkor is csak 7 olyan játékosunk volt a 25-ös keretből, aki negatív vírustesztet tudott produkálni.A tegnapi napra a számok még rosszabb képet mutattak. Az MLSZ részére leadott 25-ös keretből 2 játékos tudott csak negatív tesztet produkálni, és a vasárnapi mérkőzésen már az U19-es csapatunkból felhozott játékosok közül többen szintén pozitív tesztet produkáltak.

Az Újpest FC ezen körülményekre való tekintettel kérte a 2020.11.06. 20:00-ra kiírt NB1-es bajnoki mérkőzés elhalasztását, amelyet a DVTK elutasított.  Megértjük, hogy az ellenfél, tartva attól, hogy esetleg ők kerülhetnek emiatt hátrányos helyzetbe, nem fogadja el a halasztást. Az Újpest FC  elkötelezett amellett, hogy a bajnokság zavartalnul működjön, ne maradjanak el mérkőzések, azonban ez már egy extrém helyzet. Senkinek nem kívánjuk, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.

Figyelembe véve, hogy az elmúlt másfél hétben milyen ütemben terjedt a csapatban a fertőzés, illetve mivel sem a halasztás, sem a 25-ös keret bővítése sem lehetéges az NB3-ban futballozó 2002.01.01 előtt született labdarúgókkal  a vezetőség arra jutott, hogy nem kockáztatunk, nem állunk ki a DVTK ellen pénteken. Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni.

A hétvégén még azt mondtuk, hogy az Újpest harc nélkül nem adja oda a 3 pontot, de ebben az esetben a harc nem a pályán folyik, és a játékosaink egészsége, a további mérkőzések jövője a tét.

Kérelmünket beadtuk az MLSZ-nek, a hivatalos döntésről tájékoztatjuk szurkolónikat.

Köszönjük, hogy támogattatok minket vasárnap, és azt is, hogy vállvetve bíztatnátok fiataljainkat a Diósgyőr elleni mérkőzésen is, most ahhoz kell erő és támogatás, hogy a csapat felépüljön, és újra együtt harcolhassunk a bajnokságban!

Hajrá, Lilák! Vigyázzunk egymásra!"

FRISSÍTÉS:

DVTK-Újpest: eldőlt, hogy lesz-e meccs – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC