nb1.hu

DVTK: Szerdán munkába állt az Egervári-csapat

Miskolc - A Diósgyőr hét edzőmérkőzést tervez a felkészülési időszakban.

Szerdán benépesült a DVTK Edzőközpont új épületének földszintje is, ahol az első csapat tagjai gyülekeztek a 2016/2017-es idény első edzésére. A válogatott Elek Ákos kivételével mindenki megjelent, akinek élő szerződése van Diósgyőrben – olvasható a borsodi klub honlapján.

 

– Sikerült kikapcsolódnom kicsit, jól jött ez a pár hetes szünet, de már vártam a mai napot – mondta el Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője. – Bízom benne, hogy a játékosok is így vannak ezzel. Sok a kérdőjel még, de előrehaladott tárgyalásokat folytatunk az ügyben, hogy itt tudjuk tartani az értékeinket, és az esetleges erősítéseket illetően is. Az első két hétben Miskolcon készülünk, játszunk a Honvéddal, majd tíz napra edzőtáborba vonul a csapat, ahol terveink szerint kiváló minőségű pályákon, jó körülmények között, erős külföldi csapatokkal találkozunk majd. A bajnokság előtti utolsó két hétben újra hazai környezetben készül a csapat. Összességében hét edzőmérkőzést terveztünk. Nem hiszek a labda nélküli felkészülésben, így már az első napon előkerül a játékszer. A magyar válogatottal készülő Elek Ákos kivételével minden élő szerződésű labdarúgónk edzésre jelentkezett. Grumic Miroslav saját kérésére edz velünk addig, amíg nem talál magának csapatot. Az NB III.-as keret néhány tagja a jövő héten csatlakozik hozzánk, hiszen számukra csak most hétvégén ért véget az idény, nekik is szükségük van pihenésre. Közülük kerülhetnek ki azok a fiatalok is, akikre hosszú távon szeretnénk számítani az első csapat kereténél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC