nb1.hu

DVTK: pénzbüntetés a kupabúcsú miatt

Miskolc – Fizetniük kell, mert kiestek az MK-ból.

A Diósgyőr honlapján megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük.

 

„A DVTK vereséget szenvedett és kiesett a Magyar Kupából Kozármislenyben a helyi NB III.-as csapat ellen. A találkozót a helyszínen tekintette meg Árki Gábor igazgató, aki elárulta, lesz következménye az eredménynek.

 

 

– Minősíthetetlen, kiábrándító – osztotta meg véleményét a látottakról a DVTK sportigazgatója a mérkőzést követően. – Kozármislenyben egyedül a továbbjutás lett volna elfogadható, azonban mindent elárul a találkozóról, hogy egy NB III.-es csapat ellen egyetlen épkézláb helyzetet sem tudtunk kialakítani. Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt láttam, hogy a csapat nem érezte át a felelősséget. Ilyen nincs, a mai teljesítményt nem hagyhatjuk szó nélkül, pénzbüntetésre számíthat mindenki, aki kivette a részét a kudarcból. A szurkolókat nagyon sajnálom, azokat is, akik időt és pénzt nem sajnálva elutaztak velünk, és azokat is, akiknek a televízió előtt kellett végignézniük ezt a gyalázatos produkciót.”

 

Magyar Kupa: így rúgott 10 gólt a Ferencváros! VIDEÓ

 

Két román, egy északír az Eb-selejtezők csapatában

 

Matyi biztonsági őrökkel akart bejutni a stadionba Tartozások, ki nem fizetések, újra balhé

 

Kupaszerda: edzői értékelések

 

Megtapsolták a Fradi-ultrákat Nagyecseden! Képgaléria a két szurkolótáborról!

 

Új kabalája lett a Honvédnak

 

Juhász Roland autóbalesetet szenvedett

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC