DVTK-Paks: jó felfogás, gyenge minőség – REAKCIÓK

Bognár György kinevezése eddig telitalálat. 

Forrás:

Egyre nagyobb a baj Diósgyőrben, mert a DVTK kieső helyre került és ott is marad majd a forduló mai eredményeitől függetlenül. Feczkó Tamás csapatának szerencséje sem volt a tegnapi, Paks elleni 2-1-es vereség alkalmával, hiszen a tolnaiak a legvégén szerezték meg a győztes gólt.

„Az első félidőben keveset birtokoltuk a labdát az ellenfél térfelén, sokszor egyérintővel próbáltak játszani a támadók, vagy fölösleges cselekbe bonyolódtak, ezért kevés lehetőséget tudtunk kialakítani. A jobboldali támadójátékunk elenyésző volt, ami megkönnyítette a paksiaknak a reagálást a bal oldali támadásokra. A szünetben pontosítottuk a mozgásokat, megbeszéltük, hogy melyik üres területeket kell bejátszani. Ezek után jól jöttünk ki a második félidőre, több helyzetet alakítottunk ki, a mérkőzés ezen periódusában el kellett volna dönteni a találkozót. Az utolsó másodpercig mentünk előre a győzelemért, de most olyan napokat élünk, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda. Ez biztos azért van, mert még többet kell tennünk a sikerért” - fogalmazott a lefújás után Feczkó Tamás, a hazaiak mestere, aki nem mondta ki, de utolsó mondatával arra utalt, hogy a válogatott meccsek miatti szünet eléggé jól jön a csapatának, meg rendezhetik a soraikat.

Egyre inkább fellélegezhetnek Pakson, mert Bognár György vezetőedzővé történő kinevezése eddig telitalálatnak bizonyul, mert az MTK elleni 4-0-s siker után megvan a második diadal is. A tolnaiak így már 8. helyen vannak a tabellán, de ami számukra a legfontosabb, elkezdett pontkülönbségeket kidolgozni a riválisokkal szemben. A leginkább ez a megállapítás ebben a pillanatban a szintén eddig 6 meccsen pályára lépő MTK-ra igaz, a kék-fehérekkel szemben jelenleg két pont az előny.

„Ma is jó felfogásban, azonban gyengébb minőségben játszottunk mint legutóbb, de az eredmény kompenzálja ezt. Időnként előjöttek a régi beidegződések, a labda felé védekezés nem működött kifogástalanul, mert hátráltak a játékosok. Arra nem lehet készülni, hogy az első és a második félidő utolsó percében is gólt szerezzünk, arra viszont igen, hogy többször nyomást gyakoroltunk a hazaiakra. Inkább annak köszönhető a gól, hogy az ellenfél kapuja előtt tudtuk tartani a játékot” - fogalmazott Bognár György, a vendégek mestere, aki szokásához híven, ezúttal is őszinte volt.

A Diósgyőr bajban van, a Paks ütemesen jön ki a gödörből, arról nem beszélve, hogy a karanténok lejárta és a sérülésekből való kigyógyulások után egyre több játékosra számíthat Bognár.

Legfrissebb híreink