nb1.hu

DVTK-MTK: kifejezetten izgalmas volt

Ritkán látni ilyen jó meccset.

DVTK-MTK 0-0

Véget ért az NB I 25. fordulójának nyitómeccse, 0-0-ás döntetlent játszott a DVTK az MTK-val. Az eredmény ugyan nem feltétlenül adja vissza, de egy rendkívül izgalmas találkozó volt. Mind a két oldalon voltak hatalmas helyzetek, mind a két fél több gólt is szerezhetett volna. Ritkán látni ennyire jó, gólnélküli meccset.

Az eredmény viszont egyik csapatnak se jó, hiszen a Diósgyőr nem került közelebb a bennmaradáshoz, míg az MTK a dobogóhoz nem lépett közelebb. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: A DVTK

A Diósgyőrön látszott, hogy harcolni jött. Folyamatosan próbálkoztak a DVTK játékosai helyzetek kidolgozásával, mindent megtettek a győzelemért, ami most azonban nem jött össze. Azonban, ha a csapat ezzel a mentalitással vág neki a fennmaradó meccseknek, kivívhatja a bennmaradást.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A MECCSLABDA

A 93. percben eldönthette volna a három pont sorsát az MTK. Cseke indította Schönt, aki az ötös bal sarkától lőhetett kapura, azonban Malenica egy hatalmas bravúrral hárított.

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő körben a DVTK a Honvédot látja vendégül, míg az MTK a ZTE-t fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

DVTK–MTK Budapest 0-0
Miskolc, DVTK Stadion Vezette: Iványi Zoltán (Medovarszki, Buzás, Csatári, Vad II., Urbán)
Sárga lap: Ivanovski (22.), illetve Herrera (21.), Perkovic, (54.) Dimitrov (56.)
DVTK: Malenica – Grgic, Hegedűs, Milovic, Pikk – Zivulic, Max – Drazic, Suljic ()Iszlai, 90.), Grozav (Roshi, 69.) – Ivanovski (Vanacek, 81.)
Vezetőedző: Zoran Zekic
MTK Budapest: Mijatovic – King, Perkovic (Varju, 67.), Nagy, Herrera – Dimitrov (Prosser, 76.), Kata, Mezei (Cseke, 58.) – Varga, Miovski (Bíró, 76.), Schön
Vezetőedző: Michael Boris

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC