DVTK: lesznek, akiknek menniük kell – reakciók

Mindkét edző előre tudta, mi lesz a döntő tényező.

Forrás:

Még nagyobb bajba került a DVTK, mert tegnap hazai pályán kapott ki 3-1-re a Zalaegerszegtől. Az újabb kudarc azt is jelenti, hogy Geri Gergely vezetőedző eddig mindhárom mérkőzését elveszítette a diósgyőriek mestereként.

Amikor Feczkó Tamást menesztették a csapat éléről, akkor Benczés Miklós sportigazgató a klub honlapján elmondta, hogy nem voltak elégedettek az edzések intenzitásával és mennyiségével, ezért fizikai gondok vannak a csapatnál. Erről egyébként Geri is beszélt a klubhonlapnak, méghozzá a tegnapi mérkőzés előtt, illetve a Honvéd elleni 5-1-es vereség utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu kérdésére válaszolva.

Most viszont azt is elmondta, hogy az elmúlt mérkőzések azt is megmutatták, kikre számíthatnak a továbbiakban:

„Életveszélyesek voltunk saját magunkra, mert rosszul védekeztünk, könnyű gólokat kaptunk, így hiába volt nagyjából rendben az előrejáték. Az NB I-ben nem elfogadható ilyen színvonalon védekezni, de minden téren javulnunk kell, a nem csak védekezésben, támadásban is. Az együtt töltött három mérkőzés megmutatta, milyen állapotban vannak a játékosok, kire lehet számítani. Óriásiak a hiányosságok, de maximálisan kihasználjuk a tavaszi rajtig az időt. A labdarúgók már a szünetre is kapnak házi feladatot, amikor pedig ismét együtt edzünk, akkor felkészülünk a folytatásra. Rengeteg munka vár ránk. Azt szeretném, ha tavasszal egy másik csapat lépne pályára, amelyik az elsőtől az utolsó percig küzd, és szervezett játékot mutat. 

Boér Gábor, a ZTE mestere arról beszélt a találkozó előtt, hogy erőben és minőségben is rá tudnak tenni még egy lapáttal, és mindkét szegmensben így is tettek, azaz, pontosan tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy megszerezzék a három pontot az életéért küzdő DVTK otthonában.

„Abszolút megérdemelt a győzelmünk. Végig tempót tudtunk diktálni, már korábban is le tudtuk volna zárni a mérkőzést, így azonban végig menni kellett, nem tudtunk fújni a szerdai szezonzáró előtt. A pontrúgásokon kívül kevés lehetősége volt a hazai csapatnak, hellyel közzel azokat is jól védekeztük ki.”

A ZTE szerdán ismét idegenben lép pályára, méghozzá a szintén az életéért küzdő Újpest otthonában.

FRISSÍTÉS: VASÁRNAP 13.,21

Újabb edző távozhat Diósgyőrből - NB1.hu

18.09:

DVTK: rendhagyó felkészülés - részletek - NB1.hu

 

ELŐZMÉNYEK: 

DVTK-ZTE 1-3 (0-2)

Hiába az edzőváltás, Feczkó Tamás után Geri Gergellyel sem megy a DVTK-nak: a miskolciak az NB I 16. fordulójában odahaza kaptak ki 3-1-re a ZTE-től, így zsinórban hatodik meccsüket veszítették el. A vendégek Zimonyi góljával szereztek vezetést, majd az első félidő végén Szánthó csúsztatott a kapuba. A második játékrész közepén Zimonyi meglőtte saját maga második, csapata harmadik gólját, Iszlai tizenegyese csupán a szépítésre volt elegendő. Érdekesség, hogy a meccs előtti beharangozóban Geri úgy nyilatkozott, nincsenek jó erőben játékosai, míg Boér Gábor arról beszélt, bízik abban, hogy erőben is rá tudnak tenni még egy lapáttal. Utóbbinak lett igaza...


A MECCS KULCSMOMENTUMA: SZÁNTHÓ GÓLJA

Az első ZTE-találat után adódott egy-két lehetősége a diósgyőrieknek az egyenlítésre, ám mégis az ellenfél tudott betalálni: Szánthó fejese után pedig már nem volt visszaút számukra. 


A MECCS FŐSZEREPLŐJE: ZIMONYI DÁVID

Egyre jobb formába lendül az NB III-as Lipóttól érkező támadó, zsinórban második meccsén talált be, ráadásul ezúttal duplázott. Gyors, veszélyes és gólérzékeny támadó, egyre jobban megtalálja az élvonal ritmusát, ha így folytatja, könnyen lehet, hogy a válogatott kapujában találhatja magát...


A GÓLOK TÖRTÉNETE:

16. perc: Könyves jobb oldali beadását Zimonyi középen átvette, csinált egy cselt, és közelről a kapu bal oldalába lőtt, 0-1

43. perc: Lesjak beadáást a rövid oldalon, 6 méterről Szánthó fejelte a hálóba, 0-2

65. perc: Babati adott jobbról laposan középre, középen Zimonyi spárgázva lőtt öt méterről a kapuba, 0-3

78. perc: Hasani passza után Bobál szabálytalanul szerelte Rui Pedrót a 16-oson belül, a megítélt büntetőnél Iszlai ballal az eldőlő kapus helyén lőtt a hálóba, 1-3


A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A ZTE szerdán az Újpesthez látogat, míg a DVTK a téli szünet után Paksra látogat - lesz tehát idejük, hogy helyrerakják a dolgokat és elmozduljanak az utolsó pozícióból.


JEGYZŐKÖNYV:

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE FC 1-3 (0-2)


DVTK: Antal - Shestakov, Szűcs K., Karan, Hegedűs J., Memolla - Márkvárt, Rui Pedro, Iszlai - Dražić, Grozav. Vezetőedző: Geri Gergely.
ZTE: Demjén - Lesjak, Szépe, Bobál G. - Szánthó, Favorov, Sanković, Bedi, Gergényi - Könyves, Zimonyi. Vezetőedző: Boér Gábor.
Cserék: Hegedűs J. helyett Vági a 46., Könyves helyett Babati B. a 63., Grozav helyett Hasani a 67., Zimonyi helyett Koszta M. a 69., Dražić helyett Ivanovski a 77., Babati B. helyett Vass P. és Szánthó helyett Szalai D. a 84. percben.

Sárga lap: Favorov a 60., Karan a 74., Rui Pedro a 87., Koszta M. a 90+2. percben.
Gólszerző: Zimonyi (0-1) a 16., Szánthó (0-2) a 43., Zimonyi (0-3) a 65., Iszlai (1-3, 11-esből) a 78. percben.


Tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink