nb1.hu

DVTK-Honvéd: Feczkó ingerült nyilatkozata, Bódog bosszúsága – VIDEÓK, REAKCIÓK

Sejtelmes gondolatai is voltak a Diósgyőr edzőjének.

Emlékezetes meccset játszott egymással szombaton a Diósgyőr és a Budapest Honvéd, a végén a fővárosiak ünnepelhettek a 4-2-es győzelmüknek köszönhetően. A diósgyőriek Polgár és Grozav kiállítása miatt kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést. A hajrában a hazaiak egy tizenegyest is elhibáztak: Iszlai próbálkozását védte Tujvel. 

Szintén lehetne beszélni Gazdag első góljáról, amit egészen parádés mozdulat előzött meg.

Gazdag egyébként két találattal zárta a meccset, a 63. percben szintén bevette Antal kapuját, bár lesgyanús helyzetből indult el a kispesti futballista. Íme a videó a szituációról:

A meccs után Feczkó Tamás elmondta, szerinte Gazdag második góljánál dőlt el a meccs. Az M4 Sport riportere megkérdezte a DVTK edzőjétől, hogy mit látott ennél a szituációnál a kispadon, erre Feczkó kicsit indulatosan így felelt: "Amit ti a TV-ben."

"A második félidőben végig mi támadtunk, az ellenfélnek csak kontrái voltak. Tíz emberrel lefociztuk őket, kilenc emberrel is támadtunk. Ettől nem tudunk többet tenni, amíg ilyen harmadik gólok vannak. Látta mindenki, hogy mentálisan milyen erős a csapat, kétgólos hátrányból öt perc alatt felálltunk. Nagyon akartuk ezt a győzelmet Hegedűs Jani miatt is. A szurkolóknak Jani nevében is szeretném megköszönni a buzdításukat. Kevés az, ha csak mi játszunk tisztán" – nyilatkozta sejtelmesen Feczkó.

A sajtótájékoztatón szintén szóba került ez a jelenet, de a DVTK edzője nem akarta részletezni nagyon a dolgot.

"Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát. Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.

 

A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.

 

Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani" – idézi Feczkót a dvtk.eu.

Bódog Tamás válláról nagy teher eshetett le, hiszen csapata ebben a szezonban először szerzett három pontot a bajnokságban.

"Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt! Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk. Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc…, de hál'Istennek a kapusunk megfogta" – mutatott rá Bódog. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC