nb1.hu

DVTK: Elek és Bognár átigazolása is napirendre került

Miskolc – Horváth ütőképes csapatot szeretne, Benczés álma a kupadöntő.

 

Idén a szokásosnál korábban kezdődik a labdarúgó szezon, hiszen február 11-án Magyar Kupa, február 18-án pedig bajnoki mérkőzést játszik a DVTK, ezért már január 4-én elkezdte a felkészülést – írja a klub honlapja.

 

Elsőként Horváth Ferenc és Szamosi Tamás tűnt fel a DVTK Edzőközpont épületében, majd sorra érkeztek a játékosok is. A vezetőedző és Benczés Miklós 13 órától sajtótájékoztatót tartott.

 

Horváth Ferenc többek között elmondta, hogy tavasszal stabilabb védekezést vár a csapattól, hogy ne kapjon annyi gólt, mint ahogy a bajnokság utolsó fordulókban már alakult is.

 

– Ütőképesebb csapatot szeretnék, amely nem csak hazai pályán gyűjti a pontokat – szögezte le Horváth Ferenc.

 

Benczés Miklós újságírói kérdésre elmondta, hogy erőcsatár, támadó középpályás és szélső védő szerepel a kiszemelt játékosok között.

 

– Elek Ákos kapcsán nem érkezett konkrét ajánlat, Bognár István körül felpezsdültek az események, több klub is érdeklődik iránta – tette hozzá a sportigazgató, aki azt is elárulta, hogy a DVTK többségi tulajdonosának köszönhetően van lehetőség játékosvásárlásra is, nem csak szabadon igazolható labdarúgó szerződtetésére.

 

– Horváth Ferenccel hosszú távú szerződést kötöttünk, az első évben év stabilizálni kell a DVTK helyét, a második idényben el kell érni a középmezőnyt, míg a harmadik évben megcélozzuk a nemzetközi porondot. Idén nekem a kupagyőzelem a személyes vágyam – osztotta még meg Benczés Miklós.

 

 

Ezt követően 14 órakor dr. Szabó Zsolt egészségügyi vezetővel és az egészségügyi személyzet többi tagjával kiegészült szakmai stáb belépett a DVTK Edzőközpont előadótermébe, hogy köszöntse a labdarúgókat. Murtaz Dausvili január 9-én csatlakozik a társakhoz, és az MTK-hoz távozó Nikházi Márk is igazoltan van távol.

 

A szerdai programban átmozgató edzés szerepelt, csütörtökön és pénteken alapos orvosi vizsgálaton esnek át a játékosok, szombaton pedig Barney Lord erőnléti edző méri fel az állapotukat. A vasárnapi pihenőt követően hétfőtől napi két edzéssel indul be a nagyüzem.

 

 

A felkészülés programja

 

2017. január 4., szerda (DVTK Edzőközpont)

A felkészülés első napja

 

2017. január 14., szombat (Abaújszántó)

11:00 MFK Zemplín Michalovce “A” (szlovák 1. osztály, 8. helyezett) – DVTK “A”

13:00 MFK Zemplín Michalovce “B” – DVTK “B”

 

2017. január 18., szerda (DVTK Edzőközpont)

11:00 DVTK – Budaörs SC (NB II. 17. helyezett)

 

2017. január 21., szombat (Balmazújváros)

11:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II. 3. helyezett) – DVTK

 

2017. január 23., hétfő – február 1., szerda

Edzőtábor Spanyolországban

Várhatóan 3-4 felkészülési mérkőzést játszik a DVTK

 

2017. február 4., szombat (DVTK Edzőközpont)

14:00 DVTK – MŠK Rimavská Sobota (szlovák 2. osztály, Keleti-csoport 10. helyezett)

 

Magyar Kupa 9. forduló

 

1. mérkőzés

 

2017. február 11., szombat

14:00 Ceglédi VSE – DVTK

 

OTP Bank Liga

 

20. forduló

 

2017. február 18.

Mezőkövesd – DVTK

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC