nb1.hu

DVSC: vagány sportigazgatói válaszok a vádakra

Tőzsér Dániel sajtótájékoztatót tartott.

ÍME, A DVSC NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"A DVSC sportigazgatója hétfőn kora este sajtótájékoztatót tartott.

Tőzsér Dániel tényekre alapozva kívánt reagálni az utóbbi hetekben felmerült mendemondákra és egyes sajtómegnyilvánulásokra, ennek szellemében foglalta össze álláspontját.

– Azért éreztem fontosnak, hogy megszólaljak, mert a klub, a szurkolók és a média számára is kiemelten fontos a tiszta, nyílt kommunikáció, vagyis a fals információk és a negatív hangulatkeltés elkerülése. Számomra is igen lényeges, hogy a DVSC jó hírneve ne sérüljön, és nyugodt munka folyhasson a Loki háza táján. Sajnos ez nem mindig történik így. Az MTK elleni meccs után például egy országosan is vezetőnek számító médiaportálon is megjelent egy olyan cikk, amely a DVSC helyzetéről szólt, de fals információk sokaságát tartalmazta, például Old Boys-projektről beszélt szeretett klubunk kapcsán. Az edzőváltás után, 11 sérültet nélkülözve érkeztünk Budapestre az MTK elleni meccsre. Többek között Dzsudzsák Balázs is maródi volt, és csak azért foglalt helyet a kispadon, mert szeretett volna segíteni a csapatom a jelenlétével, például azzal is, hogy bedob egy kis vizet a csapattársának, Korhut Mihálynak… Az is felmerült, hogy a DVSC az öregek csapata. Nos, az NB I. 12 csapatából az átlagéletkor alapján a középmezőnyben vagyunk, nálunk van a legtöbb saját nevelésű játékos, illetve a Paks után a második legtöbb magyar futballista. Ez az én utam, ez a mi utunk. A cél az, hogy stabilizáljuk a klubot, maradjunk bent, és aztán fejlődjünk tovább, ezt már sokszor leszögeztük. A cikk által említett, úgynevezett bennfentes infók szerint rossz az edzésmunka: minden mérhető adat azt mutatja, hogy a csapat jó, sőt, egyre jobb állapotban van. Azt is egy vád volt, hogy az összes rutinosabb játékos Filipovics Vladan ügynökön keresztül érkezett, ami egyszerűen nem igaz. Ha megemlítek 6 meghatározó játékost, 6 különböző ügynök játszott szerepet a szerződtetésükben. Jóban vagyok Filipoviccsal, 16 éves koromtól az ügynököm volt, de éppen ezért vele tárgyalok a legkeményebben. Németh Krisztián valóban rajta keresztül jött a klubhoz, de megjegyezném, hogy gyakorlatilag minimális bérért. Fel akarja építeni magát, és jó úton halad, amit a Honvéd elleni gólja is mutat. Fontos azt is leszögezni, hogy az egyből való visszajutás sem magától értetődő, lásd korábban az FTC vagy a Vasas példáját. És ha már Ferencváros: azzal támadnak, hogy fradista vagyok, noha Fradiban csak 2 évet, a Lokiban viszont összesen 10 esztendőt futballoztam, a szoros kötődésem tehát aligha kétséges Debrecenhez. Itt él a családom, itt vannak a barátaim. Azért dolgozom, mint mindenki más a klubnál, hogy a Loki sikeres legyen – szögezte le a DVSC sportigazgatója."

Videó a sajtótájékoztatóról:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC