DVSC: súlyos pénzbüntetés a szurkolók miatt

Hivatalos bejelentés.

Forrás: dvsc.hu

ÍME, A DVSC HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a DVSC-t a Fehérvár elleni hazai és az FTC, valamint a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése kapcsán összevont eljárás alapján – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszköz használata és egy üres pohár bedobása miatt 1,2 millió forintos pénzbüntetésben részesítette.

Klubunk szokás szerint vizsgálja a fellebbezés lehetőségét. Ebben az idényben a DVSC már augusztusban is kapott egy 2 millióforintos büntetést, illetve novemberben egy 300 ezer forintos bírságot, majd az FTC elleni meccs kapcsán újabb 2 milliót kell fizetni, ezt követte még egy 350 ezer forintos bírság, és egy újabb 2 milliós büntetés. A kiszabott büntetések összege a mostani határozatot is figyelembe véve összességében – csak ebben a szezonban – 7,85 millió forintra rúg."

Legfrissebb híreink