nb1.hu

DVSC: sajtótájékoztatón mutatták be az új edzőt

Szima Gábor: ,,Nagyon átgondoltuk a döntést"

ÍME A DVSC KÖZLEMÉNYE:

,,Mint ismert, a 49 esztendős Vitelki Zoltán lett a DVSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
 
A hétfő délutáni sajtótájékoztatón klubunk elnöke, Szima Gábor köszöntötte a média képviselőit, majd elmondta, hogy fél plusz kétéves szerződést kötöttek a szakemberrel. – Nagyon átgondoltuk a döntést. A klubelnökök mindig nyitott szemmel járnak edzői fronton is, és figyelik azokat, akik a későbbiekben számításba jöhetnek. Herczeg András bejelentése után – miszerint nem kíván a következő fél évben vezetőedzőként tevékenykedni – felvettük a kapcsolatot Vitelki úrral, több tárgyaláson is átestünk, majd megegyeztünk.
 
Szima Gábor elmondta, nagyon bízik benne, hogy jó döntést hoztak. Vitelki Zoltán egy felkészült edző, erős személyiség, és biztosak benne, hogy megoldja majd a feladatát. Természetesen minden segítséget megkap majd a klubtól, hogy eredményesen tudjon dolgozni.
 

Hivatalos: megvan a DVSC új edzője! – NB1.hu

 

Ezt követően Vitelki Zoltán megköszönte az elnök megkeresését, melyre edzőként nem tudott nemet mondani. Úgy érzi, ő egy kapocs a klub filozófiája és csapata között, és nagyon várja már a közös munkát. Emellett megköszönte előző munkaadója, a Mezőkövesd korrekt hozzáállását is, majd elmondta, hogy vezetőedzőként hatalmas megtiszteltetés számára, hogy olyan mester után ülhet le a kispadra, mint Herczeg András. Kifejezte, egyértelmű célja, hogy sikereket érjen el a DVSC-vel."

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC