nb1.hu

DVSC-Paks: élet-halál meccsre készül Szivics – ELŐZETES

Törheti a fejét Herczeg András.

A DVSC a Nagyerdei Stadionban fogadja a Paksot az NB I 11. fordulójában. A cívisvárosiak előző hat meccsükön csupán egyszer győztek, emellett ötször vereséget szenvedtek a bajnokságban. A paksiak sincsenek bombaformában, hiszen a legutóbbi öt bajnokijukon csupán a Kaposvárt győzték le, ellenben a Mezőkövesd, a Fradi, a ZTE és a Puskás Akadémia is nagy falatnak bizonyult. Az eredménysorok alapján mindkét együttesnek szüksége lenne a három pontra a szombati összecsapáson.

A Lokinál a gyengébb szereplése mellett amiatt sem lehet boldog Herczeg András, hogy Varga Kevinre és Haruna Garbára eltiltás miatt nem számíthat, míg Bódi Ádám nem épült fel még teljesen. A rutinos szakember a Tolna megyei rivális támadóira hívta fel a figyelmet.

"Minden találkozó nehéz az NB I-ben. Azt gondolom, a mezőkövesdi mérkőzésen játékban nem volt problémánk, de olyan hibákat vétettünk, hogy vereséget szenvedtünk. A Paks ellen ezt nem szabad elkövetni! Nagyon fontos, hogy belevigyük a játékba az érzelmet, szenvedélyt, mert ez mindenképpen kell a győzelemhez. Mindenkit bánt, hogy jelen pillanatban így szerepelünk, ennek rengeteg oka van. Sokat dolgozunk, de még többet kell tenni, hogy bizonyos szituációkban jó helyzetbe kerüljünk az adott mérkőzésen. Arra törekszünk, hogy ismét a győzelem útjára lépjen a csapat, és természetesen hétvégén, a Paks ellen is egy cél lebeg szemünk előtt: a három pont megszerzése.

 

A Paks támadói veszélyesek, Könyves Norbert jó formában van, Böde Dániel három mérkőzéses eltiltásából jön vissza, tehát bizonyára óriási mentális erővel, nagy bizonyítási vággyal lép pályára. Vannak még jó játékosaik, de nálunk is. Csapatszinten kell, hogy minél jobban sikerüljön ez a mérkőzés" – fogalmazott Herczeg András.

 

Tomiszlav Szivics szerint a cívisvárosiak erősségei közé a pontrúgások és a kontratámadások tartoznak.

 

"Mindkét csapat számára élet-halál mérkőzés lesz a mostani párharc. Ahogy vendéglátónknak, úgy nekünk is szükséges a győzelem, és az azzal járó három egység. A hétközi kupasikerünk sokat segíthetett az önbizalmunk terén, főleg csatárunknak, Böde Dánielnek, aki ugye mesterhármast szerzett. A Debrecen kontrákból és pontrúgásokból a legveszélyesebb, így ezekre nagyon oda kell majd figyelnünk" – nyilatkozta Szivics.

 

A találkozó játékvezetője a mindössze 27 esztendős Csonka Bence lesz majd. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC