nb1.hu

DVSC-Mezőkövesd: megtörné a Loki az átkot

Egyre egységesebbek a kövesdiek. 

A hétközi 15. forduló szerdai játéknapján három mérkőzést rendeznek. 

18:00:Debrecen-Mezőkövesd

Tizenkilencedik élvonalbeli találkozójára készül egymás ellen Debrecen és a Mezőkövesd. A két csapat között mindössze egy pont a klönbség. A hazaiak a Vasas elleni 3-0-ás siker után fogadják a kövesdieket, míg Kuttor Attila együttese a Kecskemétet múlta felül 2-1-re. A vendégek egyre jobb formában vannak, hiszen öt mérkőzés óta nem kaptak ki. Amelyik csapat nyer a középmezőnyben találhatja magát és vélhetően az őszt is ott tölti majd. Augusztusban 4-2-re tudtak győzni a kövesdiek hazai pályán, így van miért visszavágni a debrecenieknek. Érdekesség, hogy a Loki hazai pályán bajnokin, utoljára 2013-ban tudta legyőzni a Mezőkövesdet. Dzsudzsák Balázsék nyilván azon lesznek, hogy ez a rossz sorozat megszakadjon.

Srdjan Blagojevic(DVSC): Nagyon elégedett vagyok a legutóbbi, Vasas elleni sikerrel. A Debrecen február óta nem nyert két egymást követő bajnoki mérkőzést, ám most erre itt az esély. Nem lesz egyszerű dolgunk, hisz szoros a menetrend, 6 nap alatt játszunk 3 mérkőzést. A Vasas elleni meccs után két napunk volt felkészülni a Mezőkövesd ellen, és a szombati, felcsúti bajnokival kapcsolatban is hasonló a helyzet. Jelenleg ebből kell kihozzuk a maximumot, és természetesen ezúttal is bízom a szurkolóinkban, hogy az idei utolsó hazai meccsünkön is segítenek majd minket a céljaink elérése érdekében.

Kuttor Attila(Mezőkövesd): A Kecskemét ellen nagyon értékes győzelmet arattunk, a mérkőzéssel kapcsolatban szeretném kiemelni a mentális teljesítményünket, ugyanis mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Szerdán a szintén jó formában lévő Debrecenhez látogatunk, ahol nagyon nehéz találkozóra számítok. Ellenfelünk keretét jó játékosok alkotják, fontos lesz, hogy maximális koncentrációval lépjünk majd pályára, abban az esetben lehet esélyünk a pont, vagy pontok megszerzésére.
 

15. FORDULÓ
November 8., kedd
Kisvárda–ZTE 3–0
Kecskemét–Puskás Akadémia 1–1
November 9., szerda
18.00: DVSC–Mezőkövesd (Tv: Duna World)
18:15: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport)
20.00: Újpest–Mol Fehérvár (Tv: Duna World)
November 10., csütörtök
19.00: Budapest Honvéd–Vasas (Tv: Duna World)
 

A tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC