nb1.hu

DVSC: Dombi Dzsudzsák visszavonulásáról és a saját jövőjéről nyilatkozott

Jól tette, hogy hallgatott Kondás Elemérre.

Mint ismert, Joao Janeiro távozása után megbízott edzőként Dombi Tibor ült a DVSC kispadján a MOL Fehérvár FC ellen 1-0-ra megnyert hétvégi bajnoki során. 

Hogy mi lesz a debreceni klublegenda sorsa, egyelőre még nem tudni, hiszen nincs pro-licences edzői papírja, így vezetőedzőként nem alkalmazhatja a klub. A helyzetéről ő maga nyilatkozott a Ripostnak

"Nem kizárt, hogy szombaton a paksi bajnokin ismét csak „felelős” trénerként ülök a kispadon. Be kell vallanom, ezzel most úgy vagyok, jól döntöttem, amikor évekkel ezelőtt Kondás Elemérre hallgatva belevágtam a szakmába" – utalt arra, hogy előfordulhat, folytatja az edzői képzést.

Dombi Dzsudzsák Balázsról is elmondta a véleményét, akit szerinte feldobott, hogy a Görögország elleni barátságos mérkőzésen várhatóan ismét válogatott szereplést ölthet magára. Kérdés, a Loki csapatkapitánya meddig folytatja a pályafutását. 

"A (Vidi elleni) meccs előtt természetesen Balázzsal is leültem beszélgetni a feladatairól. Azt boncolgattam, a tudása jóval átlagon felüli, ezért lépjen elő zászlóvivővé, legyen türelme csapattársaihoz, mert van még benne annyi, hogy további két-három évig folytassa a futballt. Remélem, hallgat rám, mert amit a Fehérvár elleni bajnokin művelt, az arra utal, hogy a szavaimnak hatása lehetett. Bejátszotta a pályát, a védekezésből is kivette a részét, csúszott-mászott, ráadásként pazar gólpasszt adott és ezzel megszereztük az idény első győzelmét."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC