nb1.hu

DVSC: a klubot és a szurkolókat is dicsérte az új csatár

Jó tapasztalatokkal gazdagodott hazánkban.

Az NB1.hu hétfőn jelezte, hogy Antonio Mance személyében 27 éves horvát csatárral erősített a DVSC. A debreceniek közleményéből kiderül, hogy a futballistával másfél éves szerződést kötöttek. Mance a horvát élvonalban edződő Eszéktől érkezett a hajdúságiakhoz.

Mance a Loki TV-nek nyilatkozott, a légiós többek között a klubot és a piros-fehér gárda szurkolóit is méltatta: 

"A Loki egy nagyon jó lehetőség számomra, hogy fejlődni tudjak. Tudom, hogy a Debrecen egy nagy klub, jó város, és remek szurkolók vannak itt. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Az elmúlt hónapokban nem játszottam sokat az Osijekben, ettől függetlenül jó formában érzem magam. Arra törekszem, hogy a Lokiban még jobb állapotba kerüljek. Amikor még a Puskás Akadémia előtt Horvátországban játszottam, mindenki ismerte a Debrecent. Tudom, hogy egy komoly történelemmel rendelkező klub Magyarországon. Korábban futballoztam a Puskás Akadémiában, és már akkor is elégedett voltam a magyar bajnoksággal. Nagyon jó körülmények, stadionok és szurkolók vannak, ez is szerepet játszott a döntésemben" – mondta Mance.

Mance 2020 és 2021 között a Puskás Akadémiát erősítette. A felcsúti együttesben 26 bajnokin hét gólt szerzett a futballista, akinek az értékét a Transfermarkt 500 ezer euróra becsüli. 

A hetedik helyen álló DVSC szombaton 17 órától a Zalaegerszeget fogadja a bajnokságban. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC