Dúsgazdag lesz Storck, ha kirúgják - Ennyit kaszálna vele

Budapest – Nem kevés százmilliókról van ám itt szó kérem szépen…

Forrás:

A szégyenteljes andorrai focivereség után valakinek el kell vinnie a balhét – írta a Blikk, a lap cikkét innentől kezve változtatás és véleményezés nélkül közöljük.

 

„Leginkább a válogatott szövetségi kapitányának, a német Bernd Storcknak (54), aki lenézte a világbajnoki-selejtezős, amatőrökből álló ellenfelet és C csapattal, többek között másodosztályú és formán kívüli focistákkal próbált eredményt elérni idegenben. Ne szépítsük: az 1-0-s zakóba bele kell buknia a szakembernek!

 

Ám egyelőre nagy a hallgatás a 2018 nyaráig érvényes szerződéssel bíró tréner jövője körül, ami nem meglepő, hiszen a honi szövetség (MLSZ) teljhatalmat adott Storcknak. Amellett, hogy a felnőttgárdát irányítja, sportigazgatóként a teljes szakmai munkáért felel, így az utánpótlást is koordinálja.

 

Alig egy esztendővel az Európa-bajnoki szereplés után teljes a leépülés. A tavaly szeptemberi, feröeri 0-0, a mostani andorrai kudarc, a zsinórban elszenvedett négy vereség, és a nulla szerzett gól nem azt mutatja, hogy jó irányba halad a magyar futball. A német menesztése azonban nem egyszerű.

Kezdjük azzal, hogy információink szerint, csak a kapitányi munkájáért 1,2 millió eurót (369 millió forintot) kap évente, míg a további szerepvállalásáért további 500 ezret (154 millió Ft-ot) utalnak a számlájára évente. Gyors fejszámolás: ez bizony bruttó 1,7 millió euró (523 millió forint). Hiú ábránd azt várni, önként felajánlja lemondását, sokkal inkább elképzelhető, hogy közös megegyezéssel intenének neki búcsút, de akkor százmilliós bánatpénzt kellene fizetni a semmire. Ráadásul az is kérdés, melyik posztjától „szabadítaná” meg az MLSZ, ha egyáltalán ebben gondolkodnak a testület vezérei. Ugye, négy opció lehetséges: marad minden a régiben; csak kapitányként folytatja; kizárólag sportigazgatóként számítanának rá; mindkét posztot megvonnák tőle.

 

– Rettenetesen csalódott vagyok. Konzekvenciák? Még túl friss ez a csalódás, hiba lenne bármit is mondani – jelentette ki az andorrai szégyent követően a Nemzeti Sportnak a szövetség elnöke, Csányi Sándor (64), aki értesüléseink szerint a hét közepén hallgatja meg a kapitány beszámolóját.

 

Nem ment el az interjúra

Bernd Storck annak ellenére nem ment el az M4 Sport műsorának felvételére, hogy a felek már hetekkel ezelőtt megbeszélték az interjút. A német edző előbb nem élőben akart nyilatkozni, majd háromnegyed órával az adás kezdete előtt lemondta a szereplés. Közleményében azt írta, időre van szüksége, hogy megossza gondolatait a nyilvánossággal.

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Legfrissebb híreink