nb1.hu

Dunaszerdahely: Bognár György egykori gólvágója főszereplő lett

Ott folytatja, ahol abbahagyta.

A DAC hazai bajnokin lépett pályára pénteken: Németh Antal tanítványai az Aranyosmarót csapatát látták vendégül. A hazaiaknál Schäfer András és Hahn János is kezdett, utóbbi pedig főszereplő lett. 

Hahn a Paks csapatában gólkirályi címet szerzett az előző szezonban az NB I-ben. Hahn ezen az összecsapáson már az ötödik percben bizonyította gólérzékenységét, egy kipattanó labdát küldött a vendégek kapujába. Néhány minutummal később Hahn gólpasszt osztott ki, az akciót Andzouana fejezte be.

A szünet után hamar szépített az Aranyosmarót, de Krstovic az 54. percben beköszönt, vagyis újabb fordulatot jegyezhettünk fel. A 63. minutumban Hahn ünnepelhetett ismét: megtámadta a kapust a magyar válogatott futballista, Lukac Hahnra rúgta a labdát, ami a gólvonalon túlra jutott. A 4-2-es végeredményt Cögley állította be.

Schäfer végig a pályán volt, a két gólt szerző Hahn János a 70. percben hagyta el a pályát, ekkor Szendrei vette át a helyét. A DAC ennek a sikernek köszönhetően jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán.

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY – FC VION ARANYOSMARÓT 4:2 (2:0)
Fortuna Liga, 10. forduló, MOL Aréna, Játékvezetők:
Ziemba – Štrbo, Vitko. Nézőszám: 4017.
Góllövők: Hahn (5., 61.), Andzouana (9.), Krstovic (54.), ill. Dubek (51.), Cögley (92.)
DAC: Jedlička – Blackman, Malý, Muhamedbegovic, Davis (K) – Andzouana (59. Ciganiks), Dimun (69. Nebyla), Schäfer, Lamkel Zé (82. Fábry) – Krstović (59. Sharani), Hahn (69. Szendrei)
Aranyosmarót: Lukáč – Mondek, Chren, Tóth (63. Švec), Čonka – Čögley (K), Gamboš – Kolesár, Ďubek, Kyziridis – Yilmaz
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC