nb1.hu

Drámaian indult a Vasas utolsó meccse – reakció

Eddig egy dolog lehet biztos az átigazolásokkal kapcsolatban.

Valamivel több mint 3 ezer szurkoló volt kíváncsi arra vasárnap délután, hogyan búcsúzik az NB II-től az azt a bajnokságot egyébként pontrekorderrel megnyerő Vasas.

És az angyalföldiek búcsúja eléggé drámaira sikeredett, mert a 18. percben már 3-0-ra vezetett a Soroksár, de a találkozó végeredménye 3-3 lett.

A találkozóról készült beszámolójában a Vasas a következőket is jelentette: „A Vasas-Soroksár bajnoki mérkőzésen is akadtak olyan játékosok, akik különböző okok miatt hiányoztak. Eltiltottunk nem volt, viszont Silye Erik jobb térdében az oldalszalag megrándult, ezért elővigyázatosságból nem lépett pályára a mai mérkőzésen. Viczián Ádám bal bokája megrándult az egyik edzésen, így ma ő sem játszott, illetve Ihrig-Farkas Sebestyén és Szilágyi Zoltán is kisebb betegséggel küzdöttek, ezért ők sem voltak keretben a Soroksár ellen.”

A lefújás után a bajnokavatóra került sor, a drukkerek bemehettek a pályára, ám a kezdés előtt ünnepi pillanatokra is sor került:

„A mai mérkőzés előtt Nagy Miklós sportigazgató három olyan labdarúgót köszöntött a Vasas Futball Club nevében, akik Vasas-mezben való pályára lépésükkel szép kerek számot értek el a 2021/22-es szezonban. Berecz Zsombor és Szivacski Donát is átlépték a 150-es határt, illetve Hinora Kristóf az a játékos, aki elérte a 100. piros-kék színekben lejátszott találkozót. Gratulálunk Zsombornak, Donátnak és Kristófnak.”

A teljes beszámoló egyébként „Fantasztikus szurkolással zártuk az évet” címen fut a Vasas honlapján.

Kuttor Attila a következőket nyilatkozta a lefújás után: „A félidőben abszolút nem emeltem fel a hangomat. Egy pontrekorddal megnyert bajnokság után játszottuk ezt a mérkőzést, amely az ünnepről szólt. Ilyenkor néha kijön a dekoncentráció, viszont kiemelném azt, amit letettünk a pályára. A srácok megmutatták a karakterüket és azt is, hogy nem engedték el a meccset, amit komoly esélyünk volt megnyerni. Így volt kerek az egész találkozó.”

A Vasas játékoskeretével kapcsolatban egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy az FTC-től kölcsönkapott Iyinbor Patrick a jelek szerint a Ferencvárossal kezdi el a felkészülést, sorsáról később születik döntés, a Vasasnak kellene továbbra is a játékos.

És az is szinte tutira vehető, hogy továbbra is magyar játékosok alkotják majd a keretet az előzetes nyilatkozatok alapján.,

NB II
38. FORDULÓ

VASAS FC–SOROKSÁR SC 3–3 (1–3)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 3065 néző. Vezette:
Oláh Gábor (Tóth II. Vencel, Sinkovicz Dániel)
VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Litauszki (Hidi M. S., a szünetben), Iyinbor – Berecz, Pátkai, Hinora – Cipf, Feczesin, Radó. Vezetőedző: Kuttor Attila
SOROKSÁR: Major B. – Haris (Kékesi, 85.), Gyömbér, Valencsik, Csontos – Katona M., Kovác A. (Magyari Sz., 73.) – Ternován, Lőrinczy, Lisztes (Nagy O., 66.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Feczesin (29., 57. – a másodikat 11-esből), Radó (69.), ill. Lovrencsics B. (7., 18.), Lőrinczy (14.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC