Döntött az MLSZ az egerszegi játékos eltiltásáról

A Kisvárda ellen kapott pirosat.

Forrás:

Bolla Bendegúz a Kisvárda elleni mérkőzésen kapott piros lapot, ezt követően pedig két meccsről tiltotta el az MLSZ. A játékos abban bízott, hogy a szövetség enyhíti a büntetését, de ez nem következebb be. Íme az egerszegiek közleménye Bolla esetéről:

"A Kisvárda elleni mérkőzésen kiállított, és két bajnokira eltiltott Bolla Bendegúz meghallgatást kért az MLSZ Fegyelmi Bizottságától, ahol elmondta, nem sportszerűtlenségből ment körbe a pályán a kiállítását követően, hanem egyszerűen az új csereszabály zavarta meg, de sajnos a testület nem engedett a két meccses eltiltásból.

Mint ismeretes, az új csereszabály alapján a lecserélt játékosnak a legrövidebb úton el kell hagynia a játékteret, hogy a játék mielőbb folytatódhasson, de kiállítás esetén az eredeti szabály él, és a legrövidebb úton az öltözőbe kell mennie a játékosnak, mert addig nem folytatódhat a játék, amíg nem megy be a játékos.

Bár a szabály valóban így szól, egy fiatal játékosnál, aki élete első piros lapját kapta, talán méltányosabban is eljárhatott volna az FB, de sajnos a felsorolt érveket nem vették figyelembe."
 

Legfrissebb híreink