Döntött az MLSZ a Fradi-Honvéd legjobb mezőnyjátékosáról

Hivatalos bejelentés.

Forrás:

Böde Dániel döntötte el az első tavaszi forduló rangadóját, a Fradi-Honvédot, és ezzel még tovább nőtt a népmesei ihletésű népszerűsége a zöld-fehér hívek köreiben. Böde viszont nem töltött annyi időt a pályán, hogy a klasszikus értelmében osztályozni lehessen a teljesítményét (ehhez 30 perc szükségeltetik), ám az ulloi129.hu voksolásán még így is ő lett a legjobb hazai játékos a Fradi-drukkerek szerint, ami hangsúlyozzuk, érthető.
 
Viszont a mérkőzés legjobbja a kiemelkedően válogatott formában védő Gróf Dávid volt, a mezőnyjátékosok közül meg a Honvéd védője, Batik Bence brillírozott a legjobban, érezni lehetett minden mozdulatán, hogy izomból bizonyítani akar volt csapata ellen.
 
A találkozó utolsó pillanatában viszont kiállították.
 
Az MLSZ még nem jelentette be hivatalosan, hogy milyen büntetést kapott emiatt a játékos, a Honvéd viszont már megtette, a kispesti klub tájékoztatása szerint 1 mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.
 
Ennek értelmében nem léphet pályára a Puskás Akadémia ellen, ezért ha Nagy Gergő és Djordje Kamber nem épülnek fel szombatig, még nagyobb bajba kerül Supka Attila vezetőedző a kezdőcsapat kijelölésekor. 

Legfrissebb híreink