nb1.hu

Döntetlen született a „veretlenek” összecsapásán

Kecskemét – Andrics tizenegyesére Pauljevics válasza érkezett.

 

Újpest FC–Mezőkövesd-Zsóry FC 1–1

 

A mérkőzés gyorselemzése

Az első félidőben jól kivehető volt, hogy mindkét együttes felkészült a másikból. Az Újpest és a Mezőkövesd is azt játszotta, amire számítani lehetett: a „hazaiak” nagyobb százalékban birtokolták a labdát, míg a vendégek inkább a veszélyes kontrákban és a pontrúgásokban bíztak. Utóbbiból össze is jöhetett volna a vezetés, de Vági fejesgólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A második félidő nagyobb iramban kezdődött, az Újpest egy tizenegyes után megszerezte a vezetést Nemanja Andrics révén, azonban pár perccel később Branko Pauljevics egyenlített, miután Molnár Gábor kihagyhatatlan helyzetbe hozta. A folytatásban ismét az Újpest kezdeményezett, de nem tudta áttörni a kövesdi védőfalat. A vendégek számára ezúttal tökéletes volt a döntetlen, így nem is mozgósítottak nagy erőket a győzelemért. Mindent egybevetve az Újpest nyolc, míg a Mezőkövesd hat mérkőzés óta veretlen az OTP Bank Ligában.

 

A mérkőzés kulcsmomentuma

A 62. percben Branko Pauljevics hátulról rácsúszott Mohl Dávid achilleszére. A játékvezető csak sárgát adott, pedig kijárt volna a piros. Ha a lila-fehérek emberelőnybe kerülnek, lehet más lett volna a mérkőzés végkimenetele.

 

A mérkőzés főszereplője

Molnár Gábor, a Mezőkövesd középpályása ezúttal is agilisan futballozott. Bátran vállalkozott cselekre, lövésekre és az egyenlítő gól előtt önzetlenül hozta helyzetbe Branko Pauljevicset.

 

A mérkőzés osztályzata: 10/5

 

Újpest FC–Mezőkövesd-Zsóry FC 1–1. Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC