nb1.hu

Doll véleménye Huszti, Nagy Dominik és Paintsil sorsáról

Budapest - A Ferencváros mestere az átigazolásokról nyilatkozott.

Két komoly téli visszatérőnek is örülhet Thomas Doll vezetőedző: az egyik Joseph Paintsil, akit végül sem a malária, sem a belga Genk nem ragadott el az Üllői útról, a másik pedig Nagy Dominik, aki egy év lengyel kitérő után öltözött ismét Fradi-mezbe. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Doll nem is tudja, kinek örüljön jobban, és nagy célokat szeretne elérni az NB I éllovasával.
 
"Mindenki fontos része a csapatnak. Joe a Ferencváros tagja, de ami szintén boldoggá tesz, hogy Dominik visszatért, ráadásul ő már jól ismeri a csapatot, az edzésmunkánkat. Most fontos, hogy jó formába hozzuk, mert még szüksége van az edzésekre" – mondta a Sport 24-nek Thomas Doll.
 
Paintsil az első, a Legia Warszavától kölcsönben érkezett Nagy Dominik a második félidőben játszott a Slaven Belupo elleni, 3-2-re megnyert edzőmeccsen. "Mindenképp azon leszek, hogy visszanyerjem a régi formámat, és először is segítsem a Ferencvárost, hiszen most mindenképpen én tartozom a klubnak " – fogalmazott Nagy Dominik.
 
A csapatban ősszel remeklő ghánai Paintsilről megannyi hír szárnyra kelt az utóbbi hetekben, de Doll ezekkel már egyáltalán nem foglalkozik. "Néha az emberek levonják a saját következtetéseiket, de Joe visszatért, velünk volt az edzőtáborban, beépítettük a csapatba, keményen dolgozik, szóval semmi probléma nincsen. Joe élvezi a futballt, és örül, hogy velünk van. Együtt igyekszünk elérni a nagy céljainkat."
 
Van egy másik exfradisa is, aki visszatért Magyarországra – csakhogy nem a volt klubjához, hanem a legnagyobb rivális Videotonhoz írt alá. "Én örülök annak, hogy Huszti Szabolcs visszatért a magyar bajnokságba, mert jól emlékszem, amikor Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Leandro, a nagy legendák hazajöttek, jót tettek vele a fiatal futballistáknak, a ligának. Én pedig szeretem, ha jó ellenfelekkel mérkőzhetünk meg" – jegyezte meg Thomas Doll.
 
A német szakember azt sem bánja, hogy Huszti nem a Fradit választotta. "Én is sok helyzetet megéltem a karrierem során. Amikor egy futballista azon gondolkodik, hogy ide vagy oda igazoljon, a döntést végül a családjával, a barátaival közösen hozza meg. Huszti egy jó ember, egy igazi profi, akinek a legjobbakat kívánom."
 
Volt olyan weboldal, amely azt írta, Nagy Dominik leigazolása volt a Fradi válasza a Videoton Huszti-transzferére. "Nem gondolom, hogy ez válasz volt arra, hogy leigazolta Huszti Szabolcsot a Videoton, inkább azt nézte a Ferencváros, hogyan tudna erősíteni velem, illetve tudta, hogy én szívesen térek vissza. Nekem is képben volt a Videoton, de én érzelmi okok miatt is a Ferencvárost választottam. Én a Ferencvárossal foglalkozom, illetve magammal, de természetesen várom a Videoton elleni párharcot" – mondta Nagy Dominik.
 
A Huszti-Nagy és Videoton-Fradi csatát május 5-én láthatjuk, míg a február 24-i ligarajton Thomas Doll csapata a címvédő Honvédot fogadja.
 

 

Kiütéssel nyert a Vasas, de megsérült az új igazolás – NB1.hu

Telki – Harmadosztályból érkezett az ellenfél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC