Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

Szombathely – Szerinte nem is baj, hogy megszakadt a sorozatuk.

Forrás:

Mint ismeretes, hajtós, pörgős meccsen verte meg tegnap a Haladás a Ferencvárost. Thomas Doll, az FTC mestere így értékelt a lefújás után az nso.hu tudósítása szerint.

„Mindent megtettünk azért, hogy a Haladás ünnepelhessen. Az ellenfelünk nagyobb szívvel, szenvedéllyel játszott és emiatt vagyok kicsit elkeseredve– Emellett azért is mérges vagyok, mert kicsit keményebb volt a mérkőzés, és néhány játékoson azt láttam, hogy próbál elbújni. De ez nemcsak a bajnokságban fordul elő, hanem a nemzetközi, sőt a válogatott mérkőzéseken is. A csapatom a mérkőzés nagy részét a középpályán játszotta, előre nem volt elég erő, lendület, ezen a nedves pályán még egy szabadrúgást sem lehetett az ellenfél tizenhatosa körül kihasználni. Nagyon sokan félénken játszottak.

Hozzátette, a meccs elején egyáltalán nem találtak magukra, a jobb oldalon a Haladás háromszor is veszélyes támadást vezetett, mielőtt megszületett volna az első gól. Gyakorlatilag csak futottak az események után, ennek a következménye volt a szombathelyiek vezető gólja.

„Ezután váratlanul kiegyenlítettünk, a második félidőre pedig úgy mentünk ki, hogy domináljunk, birtokoljuk a labdát. Azonban nagyon sok játékos nem kérte a labdát, nem hozta magát helyzetbe, nem vállalta be a kemény játékot. Amit ma támadásban mutattunk, azzal nem lehet meccset nyerni."

Ezután elmondta, már a Paks ellen sem játszottak jól az elmúlt héten, csak a győzelem hatására a szőnyeg alá lettek söpörve a problémák. Többet kell dolgozni, a játékosok oldaláról nagyobb hajlandóságot kell mutatni, harcolniuk kell a pályán.

„Nem is baj, hogy megszakadt a kilenc meccs óta tartó sorozatunk, nem jó az, ha úgy szaladgál mindenki Budapesten, mintha mindenkit meg tudnánk verni. Aztán itt játszunk a Haladásnál... Néha el kell menni a fájdalom tűréshatáráig."

Romantikus társkereső: Bódog kikészült a játékosai zenéitől - NB1.hu

Romantikus társkereső: Bódog kikészült a játékosai zenéitől

Legfrissebb híreink