Doll szerint az egész magyar klubfutballra igaz a reális kiesésük

Dánia – Elmondta, milyen játékosokra lenne még szüksége.

Forrás:

EURÓPA-LIGA

2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 3–1 (Wikheim 34., Nissen 71., Sörloth 81., ill. Rui Pedro 64.)

Továbbjutott:a Midtjylland, kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel

 

„Ez a realitás. És ez nemcsak a Ferencvárosra igaz, hanem az egész magyar klubfutballra. Az első fordulóban túljutottunk a Jelgaván, mert két szinttel mögöttünk járt. Ám a dán csapat már nekünk volt más dimenzió. Ezt sajnos el kell ismerni. Nem könnyítette meg a dolgunkat a sok hiányzó, ám ez nem lehet mentség. Néhányan elfogadható teljesítményt nyújtottak, mentek, próbáltak ütközni, mások azonban nem. Többet vártam tőlük. Csalódott vagyok, egy-egynél azt éreztem, elfogadható eredményt érhetünk el. Csakhogy nem voltunk eléggé bátrak. Támadó szellemben kellett volna kezdenünk, s mégis a dánok kezdeményeztek. Sokat hibáztunk. Ez a teljesítmény ezen a szinten nem elegendő. Sajnos ezek a csapatok is előttünk járnak. Őszintének kell lennünk magunkkal. Nagy szükségünk van védőkre, ez ezen a napon is látszott. Csernik Kornél eredetileg jobbszélső, ma mégis bal oldali védő volt. Kell tehát még hátvéd a keretbe.” – nyilatkozta Thomas Doll a meccs után.

Véber György visszatért - NB1.hu

Véber György vezetőedző lett

Legfrissebb híreink