nb1.hu

Döbbenet: kitették a Kispest kórházban fekvő fanatikusát az albérletéből

Nem hitt a koronavírusban, kórházba került miatta.

Életerős, egészséges sportolóként soha nem gondolta volna Bankos Barnabás, hogy valaha ledönti a lábáról a koronavírus, sőt, a Covid–19-cel kapcsolatos félelmet is túlzottnak tartotta – írta a Blikk.

Mindaddig, amíg el nem kapta. Most arra figyelmeztet, vegyék nagyon komolyan a fertőzést, mert saját bőrén tapasztalja, mennyi szenvedéssel jár: felnőtt férfiak zokognak a fájdalomtól, hallja a levegőért küszködők hörgéseit és látja, ahogy folyamatosan viszik el a halottakat a szomszédos osztályokról. 

Amiket a Facebookon írt, megerősítette a Blikknek is:

 

„Nem vettem komolyan a veszélyt, azt hittem, nem is létezik ez a sz.r. Biztosra vettem, hogy sportolóként nem kaphatom el. Aki könnyebb tünetekkel átvészeli, vagy nem fertőződött meg, annak fogalma sincs, milyen, de senki ne bízzon abban, hogy erős a szervezete és vele nem történhet meg – kezdte Barnabás, aki térdsérülése után edző lett, korábban hivatásos focista volt Százhalombattán. Az első tünetei előtt pár nappal még bajnoki meccset játszott az öregfiúkcsapatában.

 

„Hirtelen lettem lázas, a szaglásom és az ízérzékelésem eltűnt, a végtagjaim, az ízületeim szinte szétszakadtak, minden levegővételnél szúrt a hátam. Másnap hívtam az ügyeletet, azt mondták: biztosan influenza, feküdjem ki. Estére még rosszabb lett, hívtam az ingyenes Covid-számot. Az éjjel rettenetes volt, így reggel mentőt hívtam. A gyorsteszt azonnal kimutatta a Covid-fertőzést, azért hoztak Kistarcsára, mert Budapesten már két hete sem volt hely" – meséli Barna, aki oxigént és rengeteg gyógyszert, infúziót kapott, akkorra már tüdőgyulladása volt. A vírus ráment a bal veséjére is, iszonyú fájdalmakat él át.

„Fáj minden porcikám, hat nap után tudtam kicsoszogni a zuhanyozóba, pedig dupla adag fájdalomcsillapítót kapok. Az orvos azt mondja, most jön a neheze. Ötpercenként hozzák a betegeket, viszik a holtakat. Rengeteg a beteg, ezen a szinten 134, akikre 4 ápoló jut, de óránként vizsgálnak bennünket. Kevés az orvos és az ápoló, de le a kalappal előttük, mindent elkövetnek értünk" – mondja a beteg, aki szerint meg kellene mutatni az egészségeseknek a kórházi állapotokat.

"Tavasszal az olaszoknál láthattuk a lélegeztetőgépen küzdőket, a kamionnal szállított halottakat, mi sem állunk ettől messze. Mindenkit szépen kérek, tartsa be az óvintézkedéseket, mert lehet, egy szájmaszkban nem kellemes, de a lélegeztetőgépen sokkal rosszabb!”

És ami szintén nagyon durva és kegyetlen, az még csak most következik:

 

„Barna két éve albérletben lakik, a mostani helyzete miatt pár napos késéssel tudta megoldani, hogy kifizesse a bérleti díjat és a rezsit, ám a lakás tulaja december 1-jétől felmondta a szerződését. Nem lesz hová hazamennie, mire kiengedik, ezért a Kispest-Honvéd Futball Club szurkolói gyűjtést szerveztek, egy meccsjegy árával bárki támogathatja a férfit, aki ablakok szerelésével és szigetelésével foglalkozik, de egy ideig biztosan nem dolgozhat.

 

A sajnálatos igazság az, hogy ilyen emberek is vannak sajnos. Semmi megértés, semmi segítség.

Ám a szurkolói társadalom ismét megmutatta a sokak által letagadott és elhallgatott emberi arcát…

A fanatikus azóta már bejelentette a Facebookon, hogy negatív lett a tesztje, így elhagyhatja a kórházat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC