nb1.hu

Derbivel folytatódik a bajnokság

Magyarország – A zárt kapu réme fenyeget az Újpest-Fradin.

Az Újpest–Ferencváros rangadó lesz a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, második fordulójának slágermérkőzése. Természetesen az összes találkozót láthatják az m4sport.hu-n. A két csapat 221. bajnoki összecsapása következik, az örökmérleg komoly zöld-fehér fölényt mutat, mivel az FTC kereken száz sikere és 59 döntetlen mellett csupán 61 alkalommal szenvedett vereséget. A negyedik kerületben ugyanakkor a hazaiak javára billen a mérleg nyelve, hiszen 72 Megyeri úti összecsapásból 27-et nyertek a lilák, 22 vereség és 23 döntetlen mellett.

 

Az újpestiek várhatják pihentebben a rangadót, mert az FTC csütörtökön este Dániában játszott Európa Liga-selejtezőt, és a visszavágó 3-1-es kudarca után kettős vereséggel búcsúzott az FC Midtjyllanddal szemben. Böde Dániel, Otigba Kenneth, Leandro, Hajnal Tamás és Varga Roland kisebb-nagyobb sérülés miatt nem léphetett pályára, és kérdéses, hogy közülük ki lehet tagja a kezdőcsapatnak vasárnap.

 

A Szusza Ferenc Stadionban sem készülhetnek ugyanakkor nyugodt körülmények között a derbire, hiszen zárt kapus büntetés vár a klubra, amelyet szurkolóinak szombati megbotránkoztató viselkedése miatt felfüggesztett stadionbezárással büntetett kedden a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Amennyiben a Ferencváros elleni meccsen is előfordul hasonló eset a lelátón, a következő hazai bajnoki találkozóját minden bizonnyal nézők nélkül kell megrendeznie az Újpestnek.

 

A címervita ugyancsak borzolja a kedélyeket a klubnál. A futballcsapatot működtető gazdasági társaság június végén jelentette be, hogy lecseréli a hagyományos emblémát, az anyaegyesület (UTE) viszont közölte, hogy a hozzájárulása nélkül ezt nem teheti meg jogszerűen. A címer azóta mégis megváltozott, és az Újpest FC tulajdonosa, a belga Roderick Duchatelet csütörtökön kijelentette, hogy a jövőben is ragaszkodni fog hozzá.

 

A címvédő Budapest Honvéd a nyitókörhöz hasonlóan hazai pályán lép pályára a 2. fordulóban, ugyanis a Diósgyőr a debreceni Campus Fesztivál miatt kénytelen volt felcserélni a pályaválasztói jogot a kispestiekkel, mert ideiglenes otthonában ezúttal nem játszhat. A két együttes egyaránt 2-0-s sikerrel rajtolt, így holtversenyben vezetik a tabellát.

 

A Bozsik Stadionban mindenképpen a fővárosiak számítanak esélyesnek, tekintve, hogy legutóbbi 11 hazai bajnoki meccsüket megnyerték, így már csak két találkozóval vannak elmaradva a klubrekordtól. Ami a miskolciak mellett szól, hogy ellenfelük kissé fáradt lehet a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező miatt, amelyen 3-2-re kikapott az izraeli Hapoel Beer-Sevától, s így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól. A harmadik, győzelemmel rajtolt gárda, a Mezőkövesd ezúttal a Paksot fogadja.

 

A Videoton FC döntetlent játszott az Európa Ligában csütörtökön, de így is magabiztosan búcsúztatta az észt Nömme Kaljut, és immár egyedüli magyar csapatként van versenyben a nemzetközi porondon. A székesfehérváriak ismét "albérletükben", a felcsúti Pancho Arénában szerepelnek, az újonc Puskás Akadémia FC "vendégei" lesznek.

 

OTP Bank Liga, 2. forduló:

szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 18.00, v.: Szabó Zs.

Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Solymosi

Swietelsky Haladás-Debreceni VSC, Sopron 20.30, v.: Berke

vasárnap:

Újpest FC-Ferencváros 18.00, v.: Iványi (Duna World)

Puskás Akadémia-Videoton FC 18.00, v.: Farkas

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas FC 18.00, v.: Andó-Szabó 

Twitteren háborúzik egymással a Videoton és Bordeaux – NB1.hu

Twitteren háborúzik egymással a Videoton és Bordeaux

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC