nb1.hu

Derbi: újabb, nehéz Fradi-lépés az aranyéremért

Dibusz is kellett ám az újabb győzelemhez.

Újpest-Ferencváros 0-1

Egy igazán furcsa Derbit láthattak a tévénézők szerda este, zárt kapus meccsen lépett pályára a Ferencváros az Újpest otthonában. Viszonylag hamar előnybe kerültek a zöld-fehérek, Bolira nem figyeltek oda a védők, így a játékos 20 méterről a jobb alsóba lőtte a labdát. Ezután mintha felébredtek volna az újpestiek, akik átvették a mérkőzés irányítását, a Fradi csak ritkán tudott veszélyeztetni. A 27. percben a remekül játszó Simon lövése a kapufán csattant. Az első félidő hosszabbításában, rövid időn belül kétszer is veszélybe került az újpesti kapu, először Nowothny, majd Blazic mentett a vonalról. A fordulás után is az Újpest volt a veszélyesebb, azonban gólt nem tudott szerezni a csapat. A Ferencváros csak ritkán jutott el helyzetig, a zöld-fehérek fölé tudott nőni a kiesés elől menekülő csapat.

A MECCS FŐSZEREPLŐI

ÚJPEST: SIMON KRISZTIÁN

Az újpestiek közül ő érezte át legjobban a Derbi súlyát, végig gyors volt, lendületesen játszott. Számos helyzetet kidolgozott, az egyik lövése a kapufáról pattant le. Az Újpest kezdőcsapatának az egyetlen tagja volt, aki saját nevelésű játékos.

FTC: DIBUSZ DÉNES

Többször is góltól mentette meg a csapatát, nagyban hozzájárult a Ferencváros sikeréhez. Hajdú B. István sokkal többször említette a nevét, mint az Újpest kapusáét. Dibusz nemrég hosszabbított a Fradival, de mi úgy tudjuk, hogy a kapust ennek ellenére is vinnék Belgiumba.

KULCSMOMENTUM: BOLI GÓLJA

A 8. percben talált a kapuba a támadó 20 méterről, ezzel megszerezve a találkozó egyetlen találatát, így ismét ő döntette el a Derbi végét. Hiába próbálkozott folyamatosan az Újpest, a csapat próbálkozásai meddőnek bizonyultak.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. perc: Civic szépen szerezett labdát, majd passzol Tokmac-hoz, aki elegánsan gurította tovább Isaelnek. A brazil Franck Bolihoz passzolt, aki jobb lábbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. Az újpesti védők elaludtak. 0-1

 

Security Check Required

(null)

 

KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az Újpest ismét vereséget szenvedett hazai pályán, így fenyegeti őket a kiesés. A következő fordulóban a szintén nem túl kedvező helyzetben lévő Kisvárdához látogatnak. A Ferencváros immáron 9 ponttal vezeti a bajnokságot, a következő meccsen a dobogóra hajtó Puskás Akadémiához látogatnak.

JEGYZŐKÖNY:

LABDARÚGÓ NB I
A 20. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–1

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött. V: Berke

Újpest: Pajovic – Balázs, Ristevski, Heris, Burekovic – Nwobodo, Onovo (Koszta, 85.) – Simon (Perosevic, 78.), Rácz (Calcan, 64.), Pauljevic (Zsótér, 64.) – Novothnny

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Sigér (Vécsei, 89.), Haratin – Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Tokmac (Somália, 68.) – Boli (Sihnevich, 83.)

Gólszerző: Boli (8.)

Kiállítva: Burekovic (91., Újpest)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS, 23.04: REAKCIÓK

 

Derbi: Vignjevics vs. Rebrov – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC