Derbi: kényszerbe került a Vidi

Kísértet az Afrika Kupa döntője.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

FRADI-ÚJPEST 2-0

Magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros hazai pályán az Újpest ellen, a mérkőzésre összesen 15 789 néző látogatott ki. Az Újpestnek volt egy hatalmas lehetősége a szépítésre, Tallo végezhetett el büntetőt, azonban csak úgy, mint a 2015-ös Afrika Kupa döntő tizenegyespárbajában, most is hibázott. Azzal, hogy 3 pontot szerzett a Fradi, győzelmi kényszerbe került a Vidi, hiszen jelenleg mind a két csapat hat mérkőzésen van túl, de már 4 pontos a fehérvári klub hátránya. Holnap Mezőkövesden lép pályára a Videoton, mindenképpen nyernie kell, ha tartani akarják a lépést az FTC-vel az aranyért folytatott versenyben.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: MARCEL HEISTER

A Ferencváros védője remekül játszott az egész meccsen, sokat köszönhet neki a csapata. Többször is megakadályozta, hogy Simon Krisztián, az újpesti házi góllövőlista éllovasa helyzetbe tudjon kerülni.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: HEISTER BECSÚSZÁSA

A 31. percben még 0-0-s állásnál nagyon közel állt a vezetés megszerzéséhez az Újpest. Egy kontra keretein belül Mitrovics indította remekül Heistert, aki egészen a tizenhatosig jutott, ám Heister egy csodálatos becsúszással menteni tudott.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

39. perc: Lovrencsics adta jobb oldalról középre a labdát, amire Tokmac érkezett és 10 méterről a kapuba fejelt. 1-0

 

 

60. perc: Mak végzett el egy szögletet, amire Somália érkezett akrobatikus mozdulattal és 10 méterről, kapásból a hálóba helyezte a játékszert. 2-0

 

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Jövő szerdán újra BL-meccset játszik a Fradi, ezúttal hazai pályán a Dinamo Kijev ellen, míg az Újpest az MTK-t fogadja hazai pályán.

JEGYZŐKÖNYV:

Ferencvárosi TC-Újpest FC 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 15 789 néző, v.: Bogár
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali (Frimpong, 57.), Heister - Laidouni, Somália (Sigér, 80.)- Zubkov (Skvarka, 65.), Nguen (Isael, 65.), Mak (Haratin, 80.) - Boli
Újpest: Pajovic - Pauljevic, Kutrumpisz (Katona, 83.), Ristevski, Antonov - Csongvai, Onovo, Mitrovic (Szakály P., 74.) - Simon (Bacsa, 74.), Tallo (Gigic 83.), Perosevic (Beridze, 40.)
gólszerzők: Nguen Tokmac (39.), Somália (61.)
sárga lap: Heister (69.), Dibusz (78.), illetve Mitrovic (50.), Beridze (64.), Antonov (73.), Csongvai (79.), Bacsa (84.), Onovo (90.)
kiállítva: Frimpong (94.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:

Legfrissebb híreink