Derbi és harc a címerért: megtelt Újpesten az ultrák szektora

Hangolnak a Fradi ellen - FRISSÍTVE!

Forrás: NagyRoland Photography

Mint ismeretes, az Újpest FC és az UTE között fennálló vita miatt, mely a címer megváltoztatását (is) eredményezte, a lila-fehér ultrák nem járnak ki a csapat mérkőzéseire.

Korábban ezt már megtették, majd visszatértek, de hónapok óta ismét a távolmaradásukkal jelzik, hogy számukra csak és kizárólag az eredeti címer létezik.

A kialakult helyzet miatt egyformán haragszanak egyébként Roderick Duchataletre, az Újpest FC, illetve Őze Istvánra, az UTE első emberére.

Ma délutánra viszont mégis közös edzéslátogatásra hívták a fanatikusokat az ultrák, hogy szurkolásukkal jelezzék a játékosoknak, hogy a csapatot és az Újpestet továbbra is szeretik, valamint azért, hogy ezzel is hozzá segítség Simon Krisztiánékat a holnapi, FTC elleni mérkőzésen történő minél jobb szereplés eléréséhez.

Az a lelátórész, amelyik egyébként az Újpest ultráinak az otthona, meg is telt a tréningre, a focicsapat egyébként a kezdeményezés mellé állt és beengedte a fanatikusokat.

A Derbi amúgy szombaton 19.30-kor kezdődik majd, a vendégszektor nem lesz tömött, de egyébként ezt leszámítva telt házat várnak a szervezők. Az új kormányrendelet szerint egyébként már a holnapi rangadón is kötelező a maszkhasználat a szurkolóknak.

FRISSÍTÉS, 19.25:

Derbi: látványos szurkolással hangolt az Újpest Ultras - KÉPEK - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink