nb1.hu

Derbi: az egész szezont befolyásolja – reakciók

Már az ifiben is ez a meccs számított a legjobban.

Derbi!

Magyarország legtöbb nézőt vonzó összecsapása, amelyen nem számít a két csapat pillanatnyi helyezése a tabellán, az addig mutatott játék. Csak az, hogy az adott mérkőzésen hogyan és miként teljesítenek a két csapat játékosai. És az, hogy miképpen harcolnak.

 

Minap már jeleztük, hogy Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, annak ellenére, hogy csütörtökön a CSZKA Moszkva vendége lesz az FTC Európa-liga csoportmeccsen, megígérte, hogy a legerősebb összeállításban lépnek majd pályára. Azt is elmondta, az Újpest leigazolta Feczesin Róbertet, aki gólerős játékos, de ettől még a csapat struktúrája nem változott. Tokmac Nguen, aki Norvégiából érkezett a Ferencvárosba meg arról beszélt, hogy ott nincsenek olyan hangulatú meccsek, mint a Derbi, mert az ottani emberek nincsenek annyira megőrülve a futballért, mint a magyarok.

 

Simon Krisztián szerint az újpesti szurkolóknak annyira fontosak a Ferencváros elleni mérkőzések, hogy akár az egész szezont befolyásolhatja egy-egy derbi.

 

A lila-fehérek középpályása az M4 Sport Játékoskijáró című, az OTP Bank Liga 9. fordulóját beharangozó műsorában elmondta, már az ifiben is nagy presztízse volt a Fradi elleni derbiknek, ez pedig felnőttként sem változott. „Most is a sorsoláskor az első meccs után azt nézzük meg először, hogy mikor játszunk a Fradival. Ez a mérkőzés nagyon fontos a szurkolóknak, befolyásolni tudja egy szezon kimenetelét, hogy milyen a hangulat a csapat körül.”

 

Simon hozzátette, természetesen nyerni szeretnének a Groupama Arénában, de egy derbi mindig háromesélyes.

Az Újpestre visszatért Feczesin Róbert úgy véli, a csapatnál kezd kialakulni egy „magyar mag”, ez pedig előnyére válik az együttesnek, nem csak a Ferencvárossal szemben. A támadó szerint a zöld-fehérek keretében ugyan kevés a saját nevelésű játékos, de több olyan futballista is van, aki régóta a Fradiban szerepel és meg tudja értetni a külföldiekkel, hogy mit jelent egy Derbi.

Fradi-Újpest: Rebrov határozott ígérete a kezdőcsapatról – NB1.hu

Forrás: Szombaton jön a Derbi, Magyarország legtöbb nézőt vonzó mérkőzése az FTC és az Újpest között. Számtalan elemző számtalanszor állította már, hogy ennél a párosításnál abszolút nem számít az, hogy hol foglalnak helyet a csapatok a tabellán. Ez most pláne így van, hiszen válogatott meccsek miatti szünet után rendezik meg az összecsapást, és Ferencvárosból a játékosok zöme nemzeti válogatottaknál vett részt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC