nb1.hu

Dárdaiék nem nyertek 17-2-re, ezért Ronaldóról is beszélt

Berlin – A szárnyalásuk miatt lehetett elfelejtve az egyetlen célkitűzésük.

Végre nyert a Hertha, de a gárda magyar vezetőedzőjének, a több fórumon és több szavazáson is a Bundesliga legjobb trénerének választott Dárdai Pálnak, továbbra is magyarázkodnia kell. Nyilván azért, mert csapata nem játszott szemet gyönyörködtetően, de az 1-0-s sikerért is ugyanúgy három pontot adnak, mintha mondjuk 17-2-re diadalmaskodtak volna az Ingolstadt ellen.

 

Élő közvetítés a magyar átigazolási piac minden pillanatáról – NB1.hu

Dárdainak el kellett magyaráznia a Kicker hasábjain keresztül, hogy az ő csapatában nincsenek Cristiano Ronaldók, aki miatt még látványosabb, még magasabb színvonalú a labdarúgás, de hozzátette, az ő futballistái is nagyszerű játékosok. Azt is elmondta, nem ért egyet azokkal, akik szerint nyomás alatt játszik a csapata, mert mint mondta, egyetlen megfogalmazott célkitűzésük az volt a bajnokság előtt, hogy ne essenek ki az első osztályból.

 

Élő közvetítés a magyar átigazolási piac minden pillanatáról – NB1.hu

Ezt, a jelek szerint, rajta és a csapatán kívül már nagyon sokan elfelejtették, feltehetően az őszi szárnyalás miatt…

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC