nb1.hu

Dárdai Palkó hazatért – reakciók

Hivatalos bejelentés.

Az nb1.hu egyedüliként, délelőtt már jelezte, hogy Dárdai Palkó hazatérhet a Vidibe. Íme, a MOL Fehérvár FC bejelentése:

Dárdai Palkó a Vidiben folytatja
A jobb és a bal szélen egyaránt bevethető 21 éves játékos a Hertha BSC második csapatától igazolt a Vidibe. 
  
Dárdai Palkó 1999. április 24-én született Berlinben. A (vezeték)neve szinte mindent elárul, édesapját, Dárdai Pált nem is kell bemutatni idehaza – és persze Németországban sem – senkinek. Ami a német és magyar állampolgársággal rendelkező Palkót illeti, a Seeburger SV-ben, majd a 1. FC Wilmersdorf csapatában pallérozódott, 12 éves korában került a Herthához. Mindmáig a klub aranygenerációjaként emlegetik az 1999-es korosztályt, amelynek ő is tagja volt. A 2013/2014-es szezonban az U15-ös bajnokság mellett több rangos kupát is megnyert a csapat, nem árt tudni, abban az idényben Dárdai Pál ült az együttes kispadján. Palkó 2017 márciusában a Carl Zeiss Jena ellen 2-2-re végződő meccsen góllal debütált a Hertha II-ben, majd fél évvel később, november másodikán az első csapatban is bemutatkozott tétmérkőzésen: a Zorja Luhanszk ellen 2-0-ra megnyert EL-meccs 80. percében cserélte be őt édesapja, aki akkor már a Hertha BSC vezetőedzője volt. A Bundesliga-premier napja 2018. április 28-án jött el, és hozzátehetjük, hogy az első bajnoki fellépés igencsak emlékezetesre sikeredett: amikor az Augsburg elleni találkozó 71. percében Dárdai Pál pályára küldte, az ellenfél még 2-0-ra vezetett, a vége 2-2 lett. Később további 8 alkalommal szerepelt a Bundesligában a jobb és a bal szélen egyaránt bevethető játékos, aki karrierje során először futballozik Németországon kívül. Palkó a 23-as számot viseli majd a Vidiben.

Dárdai Palkót az NB I-be csábíthatják – NB1.hu

 

„Többek közt Ausztriából és Hollandiából is voltak ajánlataim, de a Vidiben szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Édesapám sosem szólt bele a karrierembe, most sem tette, az én döntésem volt, hogy Székesfehérvárra igazoltam. Gyerekkorom óta ismerem a fehérvári csapatot, apuval többször is jártam a régi Sóstói Stadionban, de már itt, az új MOL Aréna Sóstóban is volt szerencsém Vidi-meccset látni. Tisztában vagyok azzal, hogy elsősorban édesapám miatt lesz komoly hírértéke ennek az átigazolásnak, de immár azért dolgozom minden nap keményen, hogy bekerüljek a csapatba, és ne a nevemmel, hanem a játékommal hívjam fel magamra a szurkolók figyelmét. Gólokkal, gólpasszokkal szeretném segíteni a Fehérvárt, de a távoli jövőről egyelőre nem szívesen beszélek, az a lényeg, hogy a jelenben mi történik. A játéklehetőség most nagyon fontos nekem, mindent megteszek azért, hogy minél több időt tölthessek a pályán. Úgy vagyok vele, hogy a futballban a tettek előbbre valóak, mint a szavak, azt szeretném, hogy a teljesítményem beszéljen helyettem. Az biztos, hogy rengeteg munka vár rám, de a mi családunk sosem arról volt híres, hogy megrémül a kihívásoktól… "– fogalmazott honlapunknak Dárdai Palkó.

"Palkó az egyik legjobb futball-iskolát járta végig és már a Bundesligában is bemutatkozott. Komoly hagyományokkal rendelkező, igazi futballcsaládból származik, de ezzel talán mindenki tisztában van. Fiatal kora ellenére biztos, hogy megfelelő versenyhelyzetet tud teremteni a csapaton belül, ráadásul ballábas, pontrúgó játékosról van szó. Büszkék vagyunk arra, hogy több lehetősége közül bennünket választott" – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC