Dárdai Pál maga is nyilatkozott a sorsáról

Berlin - 100 évet is emlegetett a Hertha BSC vezetőedzője.

Forrás:

Dárdai Pál (akiről a játékosa azt nyilatkozta, hogy nekik azt jelezte a tréner, hogy nem megy sehová), a német Hertha BSC vezetőedzője csütörtökön közölte, hogy nem vágyik más csapatba, marad a Herthánál. A Kicker című lap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a VfL Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar trénert a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, hogy a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste, vagyis további ajánlatai is vannak.


"Számomra hízelgő, hogy amikor hazamegyek, Bence fiam gratulál a győzelmünkhöz, viszont ha veszítünk, azonnal kritizál. Nem tárgyaltam senkivel, száz éve itt vagyok a Herthánál és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg..." - nyilatkozta a korábbi magyar szövetségi kapitány csütörtökön.
 

A 40 éves Dárdai játékosként 1997 és 2011 között erősítette a berlinieket. A klub ifjúsági csapatát 2012-től edzette, a felnőttek szakmai munkáját pedig tavaly óta irányítja. szerződése az idény végéig szól, de a vezetők már jelezték, hogy hosszútávon számítanak rá. A Hertha tíz forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában, a Bajnokok Ligája előző kiírásában a nyolc közé jutott Wolfsburg pedig a 14. helyezett. A fővárosiak szombaton az Augsburg együtteséhez látogatnak. Dárdai elmondta, hogy egyetlen játékosa sem sérült, így "kellemes problémái" vannak a csapatösszeállítás során.

 

Legfrissebb híreink