nb1.hu

Dárdai Pál: lehet építeni a litvánok elleni játékra

Debrecen – A kapitány szerint elérte a célját a mérkőzés.

Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott az első félidei jó játékának köszönhetően 4-0-ra verte Litvániát felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. A találkozót követően Dárdai Pál, a nemzeti tizenegyünk szövetségi kapitánya értékelte a látottakat.

 

 

„Az első tíz perc gyengébb kezdése után szép gólokat lőttünk, jól játszottunk. A félidőben azt kértem, hogy ne kapjunk gólt, és persze szerettem volna találatokat látni. Előbbi sikerült, utóbbi nem, persze akkor lett volna az igazi, ha legalább még egyet tudunk lőni. A futballban nem egyszerű, ha hat ember érkezik és megy le, a játékosok kiestek a ritmusból. Volt egy jó első játékrész, és egy valamivel gyengébb második. De lehet építeni erre a játékra. Kimondottan szép gólokat lőttünk, örülhetünk neki. Dzsudzsák Balázs gólját majd még vissza kell néznem, mennyire volt precíz. Voltak szépen felépített támadás utáni találatok, de kimondott bombagól is. Meg vagyok elégedve összességében a csapattal. Most mennek futnak még egyet, aztán két szabadnapot kapnak a labdarúgók, hétfőtől pedig folytatódik a kemény munka. A mérkőzés elérte a célját, voltak jó dolgok, de sok hiba is, amelyeket ki lehet elemezni a finnek elleni összecsapásra.”

 

Magyarország-Litvánia 4-0. A találkozó részletes tudósítása a linkre kattintva olvasható!

 

Dzsudzsák, Németh, Szolnoki, Tőzsér és Nikolics értékelt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC