nb1.hu

Méghozzá magyar góllal.

Hazai környezetben 3-0-ás győzelmet aratott a Dunaszerdahelyi AC csapata a Besztercebénya együttese ellen a szlovák Fortuna Liga 5. fordulójában. Bár végig dominálni tudott (a kisebb sérülése miatt Kalmár nélkül, de Veszelinov, Szánthó és Balogh-gal felálló) DAC, ez gólban csak az első félidő hosszabbításában mutatkozott meg. A szünetet követően fáradni kezdett a vendég együttes, amit a Dunaszerdahely kihasznált és végül háromig meg sem állt a gólgyártásban. Az 53. percben Ramadani a 66. percben Krstovic talált be. 

Adrian Guľa (DAC 1904): "A mérkőzés elején hiányzott a játékunkból a pontosság és az intenzitás. A második játékrészben viszont magasabb fordulatszámra kapcsolt a csapat. A Besztercebánya egyéni teljesítmények vagy pontrúgások után került helyzetbe, de gólig nem jutott. Ötvédős rendszerben játszottak, három középső védővel, de jól reagáltunk erre a felállásra. Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, és hogy Krstović is ismét betalált. 2:0 és 3:0 után már inkább a nézőknek próbáltak játszani a fiúk, és elmaradt az a bizonyos gyilkos ösztön. Ezzel együtt nagyra értékeljük a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, a szurkolóknak pedig köszönöm az egész meccsen át tartó kitartó buzdítást.”

Michal Ščasný (Besztercebánya): "Nehezen értékelem a találkozót, hiszen 3:0-s vereséget szenvedtünk. A Dunaszerdahelynek megvan a maga minősége. A végeredményt és a játékunkat is nagyban befolyásolta az első félidő utolsó másodpercében kapott szabadrúgásgól. A második játékrészben megmutatkozott a hazaiak hatalmas ereje. A DAC-nak kiváló csapata van, melyet egy kiváló edző irányít egy fantasztikus stadionban. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, és ez be is igazolódott. A játékosaimnak hálával tartozom a bátor fellépésért, de olyan eredmény született, amilyen. Nem keresek kifogásokat, a DAC megérdemelten győzött, mi pedig megyünk tovább.” 

Fortuna Liga, 5. forduló, 
AC 1904 – MFK DUKLA BESZTERCEBÁNYA 3:0 (1:0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely
Játékvezetők: Kišš – Vorel, Weiss
DAC 1904: Veszelinov – Blackman, Kružliak (K), Muhamedbegović, Davis (14. Ciganiks) – Dimun, Balogh (51. Nicolaescu), Káčer – Szánthó (51. Ramadan), Krstović (72. Hahn), Veselovský (72. Moumou)
Besztercebánya: Hruška – Uhrinčať, Kupčík, Pišoja, Záhumenský – Willwéber (62. Mazan), Ľupták – Slávik (84. Köröš), Richtárech (72. Gašparovič), Polievka (84. Hanes) (K) – Faško
Gólszerzők: 45+1. Szánthó, 53. Ramadan, 66. Krstović
Sárga lap: 88. Kružliak

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC