nb1.hu

DAC: két távozó után, ketten hosszabbítottak

Serie A-s csapatokkal tárgyal a klub.

ÍME, A DAC BEJELENTÉSE:

,,Holnap már mindenképpen Lorenco Šimić és Lukáš Čmelík nélkül lépünk pályára, akik a mai nappal befejezték ténykedésüket a klubnál. Velük ellentétben, a DAC-nak sikerült megegyeznie Andrija Balić és Schäfer András klubjával a kölcsönjátékuk meghosszabbításáról. Balić legalább július végéig, míg Schäfer 2020. augusztus 31-ig marad Dunaszerdahelyen. A DAC szeretné ezt követően is a soraiban tudni az említett két futballistát, ezért folynak a tárgyalások az Udinese illetve az FC Genova együtteseivel.

 

Ketten távoztak a DAC-tól a Slovan elleni rangadó előtt – NB1.hu

 

 

„A DAC remek hely a további fejlődésemhez, kiváló feltételeket találtam itt. Gyors és modern támadófutballt produkálunk, amely nagyon illik ehhez a fiatal gárdához és sokat tehet hozzá a további pályafutásunkhoz. Ráadásul itt jobban a szövetségi kapitány szeme előtt vagyok. Ezért nagyon elégedett és boldog vagyok, amiért a kluboknak sikerült megegyezni a vendégjátékom meghosszabbításában” – jelentette ki a magyar 21 éven alatti válogatott Schäfer. A fiatal középpályás már várja pályafutása első Slovan elleni párharcát. „Nagyon fáj a Slovnaft Cup-ból való kiesés, hiszen a kupasiker volt az elsődleges célkitűzésünk. Nem keresünk kifogásokat, az ellenfél megvert minket és visszamenőleg is el kell ismernem, hogy megérdemelten jutottak tovább. Bízom benne, hogy jövőre megnyerjük a kupát. Most azonban a bajnokság befejezésére összpontosítunk, pontosabban a holnapi találkozóra. A Zsolna vereséget szenvedett a hétvégén, ami növelte az esélyünket a második hely elérésére. A mi esetünkben semmiképpen sem érvényes, hogy már nem megy semmire a bajnokság. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Slovan nagy előnnyel végzett a tabella élén. Várjuk a remek hangulatot, elegünk volt a nézők nélküli fociból. A szurkolók jelenléte mindenképpen erőt ad nekünk. Remélhetőleg az első rangadómon sikeresek leszünk és emlékezetes meccs lesz a számomra” –kívánta az FC Genova kötelékébe tartozó futballista."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC