nb1.hu

DAC-Haladás: elmondták a trénerek, hogy mit kell kijavítani – reakciók

Jót tett a dunaszedahelyiek lelkének az eredmény.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a DAC egy gólgazdag felkészülési meccset játszott a Haladással, melyet a dunaszerdahelyiek nyertek meg 4-2-re.

 

A Hali ellen már jobban ment a Dunaszerdahelynek – videó – NB1.hu

 

 

A vezetőedzők így értékeltek a találkozót követően:

Németh Antal (DAC): „A mérkőzésnek voltak olyan részei, amelyekkel elégedett voltam és olyanok is, amelyekkel nem. Örülök a győzelemnek, és bár tudom, hogy a felkészülés során nem számít az eredmény, azért kellemes érzés volt két vereséget követően nyerni, jót tesz a léleknek. Tény, hogy a játékosok fáradtak voltak, hiszen a harmadik találkozónkat játszottuk nyolc nap alatt. Ez akkor is sok, ha megpróbáltuk egyenletesen elosztani a terhelést. Jövő héten elkezdjük a támadásvezetésünket taktikailag begyakorolni, hogy még hatékonyabbak legyünk, még kevesebb labdát veszítsünk az ellenfelek támadózónájában és hogy még több helyzetet dolgozzunk ki. Természetesen a védekezésben felmerülő hiányosságokat is folyamatosan javítjuk.”

Németh Szabolcs (Szombathelyi Haladás): „Számunkra ez egy nagyon jó erőmérő volt, hiszen a szlovákiai élvonal egyik legjobb csapatával mérkőztünk meg. Azt gondolom, hogy magában a játékban tisztességesen helytálltunk, emelt fővel távozhatunk Dunaszerdahelyről. Ezen a meccsen kijöttek azok a hibák, amelyeket a felkészülés folyamán ki kell javítanunk, viszont a játékunkban nagyon sok pozitívum is volt. Az új szezonban a tabella felső harmadában szeretnénk mozogni. Keményen dolgozunk és bízom benne, hogy ennek köszönhetően akár meglepetést is képesek leszünk okozni ezzel a fiatal gárdával.” 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC