nb1.hu

DAC: eldőlt a magyar játékosok sorsa

Megszólalt a sportigazgató.

A keretben lévő összes magyar futballistára számítanak a szlovák labdarúgó-bajnokságban a dobogóról lemaradó, de a nemzetközi kupaindulást sorozatban ötödször kiharcoló Dunaszerdahelynél.

A DAC belga sportigazgatója, Jan van Daele a magyar közmédiának elmondta: a keret magyar légiósai a következő idényben markánsabb teljesítményre lehetnek képesek, mint a 2021/22-es szezonban, amikor különböző problémákkal is meg kellett küzdeniük.
    
Kiemelte: Kalmár Zsolt és Szendrei Ákos egész szezonjára rányomta a bélyegét súlyos sérülésük, míg Hahn János a tavaszi idény során, már a rájátszásban esett ki a képből hasonló okból. A rehabilitációs munkát követően viszont a következő idényben már mindhárman bevethetők lesznek, bár Kalmár és Szendrei esetében a hosszú kihagyás miatt fontos lesz a fokozatosság.
    
A télen igazolt Balogh Norberttel kapcsolatban elmondta, a csatár a közelmúltban többször váltott klubot, így mindig más körülményekkel, közeggel és társakkal kellett megbarátkoznia, amihez mindig időre van szükség. A szintén fél éve megszerzett Szánthó Regőt a magyar futball egyik talentumának tartja, aki felemás időszak után került hozzájuk, hiszen sikeres zalaegerszegi időszakot követően tavaly ősszel a Ferencvárosban csupán epizódszerephez kapott. A szlovák bajnokság rájátszásában már mindketten egyre több játéklehetőséghez jutottak, és reményét fejezte ki, hogy a nyári, közös felkészülést követően ősztől meghatározóbb szerepet vállalnak.
    
A korosztályos válogatott, 20 éves Veszelinov Dánielről kifejtette: fiatal kora ellenére a szezon végén már egyértelműen ő volt elsőszámú kapusuk, akinek elégedettek voltak a teljesítményével, és megvan az esélye, hogy a következő idényben is megtartsa ezt a pozícióját.
    
A bajnoki idény előtt Van Daele a DAC történetének legerősebb keretéként mutatta be a játékosállományt, amely a Konferencia Liga-részvételt a rájátszásban harcolta ki, viszont nem sikerült érmet szereznie, csupán a negyedik helyen zárt. A sportvezető sikerként könyvelte el, hogy ismét ott lehetnek a nemzetközi kupaporondon, és szerinte több dologra vezethető vissza, amiért a várakozásoktól elmaradóan szerepeltek a bajnokságban. Az egyik, hogy kulcsjátékosok estek ki hosszabb időre sérülés miatt – például Kalmár -, illetve akadtak, akikre fontos szerep várt, de szezon közben távoztak. Mint a szintén magyar válogatott Schäfer András január végén az Union Berlinhez.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC