nb1.hu

DAC: a magyar válogatott hívei is örülhetnek – videó

Már a másodikok, nagy volt a buli az öltözőben.

Garamszentkereszt (Pohronie) otthonában nyert meg nagyon fontos mérkőzést a Dunaszerdahely. A vendégek első gólját a visszatérő magyar válogatott, Kalmár Zsolt szerezte, ami a magyar válogatottnak és a híveinek is örömteli hír. A DAC magyar játékosai közül Vida Kristopher és Vida Máté végig a pályán volt a sereghajtó otthonában, Kalmár Zsolt pedig a szünet után állt be. Utóbbi szerezte a meccs első gólját a 61. percben. Kalmár remekül kezdte az idényt, az első öt tétmeccsen ötször volt eredményes, de augusztustól október elejéig sérülés miatt nem játszhatott.

Sikerének köszönhetően a DAC már a második a szlovák bajnokság tabelláján, 1 ponttal lemaradva az eddig 1 meccsel kevesebbet játszott Slovan mögött és 1 egységgel megelőzve a szintén eggyel kevesebb fellépést jegyző Zsolnát. 

Kalmárék mai ellenfele az utolsó a tabellán, de szívósan, szervezetten játszottak a hazaiak, így a sárga-kékek nem szerezték meg könnyen a győzelmet. Ennek is, no meg a második helyre való fellépésnek is szólt a mérkőzés lefújása utáni nagy öröm, mind a pályán, mint pedig az öltözőben.

Utóbbi helyiségben egyébként igencsak tetőfokára hághatott a hangulat, mint azt a világban mindenhol szokás a győzelmek után.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC