Csodára készül szombaton Horváth Ferenc és a Haladás

Komolyan gondolják!

Forrás:

 

A MOL Vidi ellen lép pályára szombaton a Haladás csapata az NB I-ben. Horváth Ferenc csodát szeretne tenni Szombathelyen.

 

"Úgy látom mentálisan mindenképpen előreléptünk, s a játékunkat is igyekeztük csiszolni – főleg a védekezésünket próbáltuk rendbe tenni. Persze, hogy milyen sikerrel, az majd a pályán dől el. Ami a székesfehérváriakat illeti, a lehető legrosszabb időszakban találkozunk velük, két hete sem bajnoki, sem Európa-liga meccsük nem volt, volt idejük rendezni soraikat. A Vidi összeszokott, jó együttes, amely a bajnoki címre hajt – márpedig a címvédéshez minden pontra szüksége van. De nekünk is nagyon kellenek a pontok, el akarunk indulni felfelé, márpedig ehhez bravúrgyőzelmekre is szükségünk van. A héten találkoztam a szurkolói csoportok képviselőivel, átbeszéltük a dolgokat és abban maradtunk: mindenki – ők is, mi is – megpróbálják kihozni magukból a maximumot, s együtt sikerülhet!"

Legfrissebb híreink