nb1.hu

Csodameccs a Bozsikban: varázsolt a Vasas és a Fradi!

Budapest – 10/10-es mérkőzést játszott a két fővárosi csapat egymással.

Vasas – FTC 2-2

 

A mérkőzés gyorselemzése

Valami elképesztő mérkőzést játszott egymással a két csapat. Már a 9. percben megszerezte a vezetést a Fradi, miután Ryu kiugratása után Djuricin el tudta gurítani a labdát Nagy Gergely mellett. Rá négy percre Lovrencsics Gergő szabálytalankodott Remili Mohameddel szemben a tizenhatoson belül, ám Ádám Martin nem tudott túljárni Dibusz Dénes eszén. Nem Ádám Martin volt az egyetlen, akinek megremegett a lába a zöld-fehérek kapusával szemben, a második félidő közepén Mahir Saglik büntetőjét tolta a kapufára a hálóőr. A mérkőzés megannyi sárga, és két piros lappal is „súlyosbítva” volt, egyik oldalon Ramírez, a másikon Saglik kapott pirosat heves vérmérsékletének köszönhetően.

 

A hektikusra sikerült hajrában mindkét oldalnak megítélt egy tizenegyest Kassai Viktor, és előbb a rutinos Ferenczi István, majd Gera Zoltán magabiztosan értékesítették, a Fradi középpályása a 92. percben tette ezt. Azonban még erre is volt válasza a Vasasnak, egy gyors középkezdés után Ristevski beadását Ferenczi fejelte be, pontot mentve csapatának.

 

A mérkőzés kulcspillanata

Sok ilyen volt, de egy ilyen meccsen illik az utolsót megtenni a legfontosabb pillanatnak: a gyors középkezdés után Ristevski ment el a szélen, majd adta be a labdát az ötösön üresen ácsorgó Ferenczi Istvánnak, aki a kapuba bólintott és ezzel pontot mentett csapatának.

 

A mérkőzés főszereplője

Gonoszság lenne Kassai Viktort írni, ugyanis mind a négy megítélt tizenegyes jogosnak tűnt, így aztán Ferenczi Istvánra esett a választásunk. Csereként beállva az utolsó öt percben kétszer is kiegyenlített csapatának, tette mindezt 39 esztendősen!

 

A mérkőzés osztályzata 10/10

 
 
 
Vasas-FTC 2-2. Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC