nb1.hu

Csak egy utat lát a Vidi válogatottja a csúcsrangadó előtt

Nem panaszkodik a sűrű program miatt.

Majdhogynem minden kérdést lezárhat a Fradi a Vidi elleni bajnokin, hiszen egy győzelemmel 11 pontosra növelhetnék 4 fordulóval a vége előtt előnyüket, ami azt jelentené, két döntetlen is elég lenne a bajnoki címhez a végén. Persze ehhez a Vidi játékosainak is lesz egy-két szava, akik a végsőkig küzdenek a trófeáért. Így van ezzel a csapat válogatott középpályása, Kovács István is, aki a legfontosabb bajnokinak nevezte a csúcsrangadót.
 
– Ahhoz, hogy az utolsó fordulókban még esélyünk legyen a bajnoki címvédésre, mindenképp nyernünk kell. A 11, de még a 8 pont hátrány is rengeteg lenne az utolsó négy forduló előtt, szóval nem gondolunk másra, csak a győzelemre – folytatta Kovács István. – Ebben a szezonban már bebizonyítottuk, hogy tudjuk, mit kell játszani a Fradi ellen, négy meccsből három győzelem és egy döntetlen a mérlegünk ellenük. Ugyancsak előny lehet számunkra, hogy a Groupama Arénában ősszel többször is játszottunk, így nem ismeretlen a pálya és a környezet sem. Amikor igazi futballhangulatban lépünk pályára, akkor általában mindig jó eredményt érünk el, bízom benne, hogy szombat este is remek hangulat várja majd a csapatokat. 
 

A Ferencváros utoljára 2017 decemberében nyert a Vidi ellen, akkor 3-1-es diadalt arattak. Spirovski, Paintsil és Moutari voltak akkor eredményesek, míg szépíteni Lazovic tudott. Azt a mérkőzést egy gól nélküli döntetlen követte a riválisok között, majd egy 2-2-es iksz. Tavaly decemberben Hodzic és Scepovic góljaival már a Vidi nyert, majd jött a két kupatalálkozó, melyek szintén székesfehérvári sikert hoztak. Az is szembetűnő, hogy legutóbbi négy meccsük mindegyikén két találatot szerzett a Vidi, és ez lehet a kulcsa most is győzelmüknek.
 
– Másfél éve nem kaptunk ki a Fraditól, ez pedig a csapat reputációja szempontjából is fontos. Tény, hogy a kupameccsek miatt nekünk most sűrűbb a programunk, mint a Ferencvárosnak, de mi még sosem panaszkodtunk amiatt, hogy sok meccset kell játszanunk, és a jövőben sem fogunk, hiszen pont ez a célunk, hogy minden fronton minél tovább jussunk, ezáltal pedig minél több mérkőzést játsszunk. Decemberben is csupán néhány nappal a Chelsea elleni EL-meccs után játszottunk bajnokit ellenük, akkor is nyerni tudtunk és most is erre készülünk – zárta a válogatott játékos.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC