Craiova-Honvéd: megijedtek a románok játékosai - reakciók

Kieséstől rettegtek a botrány közben.

Forrás:

Botrány volt a pályán a Budapest Honvéd–Craiova romániai Európa Liga-selejtező visszavágóján, aminek az utóélete a zöld asztalnál folytatódik: a kispestiek óvást nyújtottak be az UEFA-hoz, hétfőn lesz tárgyalás.

A mérkőzés végi incidenstől a román csapat játékosai is megijedtek, persze nem a saját szurkolóiktól, hanem a mérkőzés lefújásától. Ebben az esetben ugyanis a Honvéd 3-0-val megkapta volna a mérkőzést, és Mirko Pigliacelli sem válhatott volna hőssé a büntetőpárbajban.

 

„Benne volt akkor a mérkőzés légkörében, hogy a bíró lefújja. Meg is ijedtünk, hogy 3-0-val elveszítjük a meccset” – szólalt meg a DIGI Sport híradójában Mirko Pigliacelli, az Universitatea Craiova játékosa.

 

Ezt a lehetőséget Corneliu Papura, a Craiova vezetőedzője is elismerte, bár túlzónak találta volna. „Bíztam benne, hogy olyan döntés születik, aminek az értelmében a pályán dőlhet el a továbbjutás. Igazából a zárt kapus büntetést is sokallanám, nem történt olyan súlyú dolog, ami ezt indokolná. A szurkolóink ugyan valóban tudnak vehemensen viselkedni, de ez csak külsőség. Tartózkodnak a valódi durvaságoktól” – fogalmazott Corneliu Papura, az Universitatea Craiova vezetőedzője.

 

Az biztos, hogy a pályán a Craiova győzött büntetőkkel, kérdés, hogy az UEFA illetékesei mennyire látták ártalmatlannak a mérkőzés végi eseményeket.

Az üggyel kapcsolatban írt összes cikkünk a linkre kattintva érhető el

 

 

 

Legfrissebb híreink