nb1.hu

Néhány napja menesztették.

Hétfőn az nb1.hu-n olvashattak arról, hogy az Omonia Nicosia megköszönte Henning Berg munkáját. A korábban a Vidit is irányító norvég tréner 114 mérkőzésen irányíthatta a ciprusi csapatot, amelynek Lang Ádám is a tagja.

Az Omonia hivatalos honlapján Henning Berg elbúcsúzott. A közleményben többek között köszönetet mondott a három, eseménydús évért. 

"A futball egy csapatsport, és sok sikert átélhettünk közösen. Építkeztünk, fejlődtünk, ennek köszönhetően egymás után kétszer nyertünk bajnokságot, valamint a nemzetközi porondon is jól teljesítettünk. Ebben az idényben különböző okok miatt nem teljesítettünk úgy a bajnokságban, ahogy azt reméltük. Az, hogy nem jutottunk be a felsőházba, nagy csalódás. Amíg itt dolgoztam, hoztam jó és kevésbé jó döntéseket. Szeretnék köszönetet mondani az elnöknek a bizalmáért. A játékosoknak szintén hálás vagyok. Amit az első két évben elértünk, az fantasztikus volt. Végezetül a szurkolóknak is szeretnék köszönetet mondani. Már értem, hogy mennyit jelent nekik ez a klub. Mindenkinek sok sikert kívánok!" – írta búcsújában Berg. 

Το αποχαιρετιστήριο μήνυμα του κ. Χένινγκ Μπεργκ

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC