Buzsáky újra edzést tartott - fotó

Hűséges barátja is vele tartott.

Forrás:

Mint ismeretes, egészségügyi problémákra hivatkozva mentette fel a tavaszi szezon kezdete előtt pár nappal a vezetőedzői posztról az NB III-as III. Kerületi TVE vezetősége Buzsáky Ákost. Mint szintén jeleztük, a szakember az M4 Sportnál sem szakért már egy ideje. Buzsáky menesztésével kapcsolatban fontos momentum volt még, hogy a klub elöljárói felajánlották segítőjének és jó barátjának, Kemény Kristófnak a vezetőedzői posztot, ő azonban nem kívánt élni a lehetőséggel, szintén távozott.
 

null

null

Buzsáky nem maradt távol sokáig a pályától, ami azt jelentheti, hogy egyre jobban van. Kemény ugyanis az Instagram-sztorijában posztolt egy képet arról, hogy mindketten a pályán vannak, edzést tartanak és újra terveznek. A fotó egyébként a Grund FC sporttelepén készült, mely utánpótlás-nevelő klubot a Buzsáky-család alapított.

Legfrissebb híreink