Busaiék megverése: az ügyészség letartóztatásokat akar -  RÉSZLETEK

Erőszakosan akarták eltávolítani őket?

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

AZ ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS KÖZLEMÉNYE:

"A hangoskodó sértetteket akarta erőszakosan eltávolíttatni az étterem vezetője a gyanú szerint, súlyos testi sértés lett az esetből. A bíróság elutasította az ügyészi indítványt, amely letartóztatásra irányult, az ügyészség fellebbezett.

A megalapozott gyanú szerint két férfi 2020. augusztus 5-én a délutáni órákban, egy IX. kerületi étteremben szórakoztak, ahol szóváltásba keveredtek az étterem vezetőjével. A két férfi elhagyta a helyszínt, azonban az esti órákban visszatért, és ismét szóváltás alakult ki köztük, valamint az étterem vezetője között. Az üzemeltető ekkor felhívta egy ismerősét, hogy segítsen ,,helyre tenni” a két férfit, akik hangoskodtak a szórakozóhelyen. Az ismerős megjelent egy másik férfival együtt, és társával a két sértettre támadt, akiket bántalmaztak. Az étterem vezetője is az egyik sértett felé rúgott egy alkalommal. Az egyik sértett a bántalmazás hatására nyolc napon belül, a másik nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt arra, hogy ő is súlyosabb sérülést szenvedjen.

A fentiek súlyos testi sértés bűntettének, súlyos testi sértés bűntette kísérletének, valamint csoportos garázdaság bűntettének a megállapítására lehetnek alkalmasak.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására, figyelemmel arra, hogy megalapozottnak látta a bizonyítás csalárd befolyásolásának veszélyét.

 

A nyomozási bíró megállapította, hogy a gyanú megalapozott, az étterem vezetőjénél azonban még tisztázni kell az elkövetői minőségét és azt, hogy ez milyen körű. A bíróság nem osztotta az ügyészség álláspontját abban a kérdésben, hogy a bizonyítás veszélyben van, ezért szabadlábra helyezte a gyanúsítottakat.

 

A döntés ellen az ügyészség fellebbezett a letartóztatás elrendelése érdekében."

Legfrissebb híreink